Elfogadták a város 93 milliárd forintos költségvetését – Csütörtökön ülésezett a közgyűlés

Március elseje és szeptember 30-a között fix áron vásárolhatnak földgázt az önkormányzat tulajdonában álló gazdasági társaságok és szervezetek – közölte dr. Kovács Ferenc, Nyíregyháza polgármestere a csütörtöki közgyűlésen. Ennek köszönhetően jóval kedvezőbb köbméterenkénti áron jutnak földgázhoz az önkormányzati cégek és intézmények. A közgyűlésen elfogadták a város 2023-as költségvetését is, így ebben az évben a javasolt főösszeg közel 93 milliárd forint. A takarékos, szigorú és észszerű vezetésnek köszönhetően a városnak 2013-tól nincs költségvetési hiánya – közölte dr. Kovács Ferenc. Nyíregyházának korábban soha nem volt még akkora összegű költségvetése, mint idén.

Ünnepélyes díjátadással kezdődött a csütörtöki közgyűlés, a Nyíregyháza Város Nívódíja kitüntetést a KE-VÍZ 21 Zrt. kapta.

Nívódíjat kapott a KE-VÍZ 21 Zrt.

A vállalat az építőipar területén a szakma kiváló szereplője és városunk folyamatos fejlődéséből is kiveszi a részét, így a cég kivitelezésében épült a Pangea Hotel, nevükhöz fűződik a Szabadtéri Színpad felújítása is, illetve a jelentős csomópontok, körforgalmak és belvárosi útszakaszok és kerékpárutak kialakítását is a KE-VÍZ 21 Zrt. valósította meg. Ifj. Bencze Antal vezérigazgató vette át a kitüntetést dr. Kovács Ferenc polgármestertől. Ezután a város szempontjából fontos szóbeli kiegészítést tett a polgármester.

Fix áras földgáz

Az egyes intézmények földgázbeszerzésével kapcsolatos veszélyhelyzeti szabályokról szóló kormányrendelet lehetőséget biztosít, hogy március 1-je és szeptember 30-a között fix áron vásárolhassuk meg a szükséges földgázt. Az önkormányzat tulajdonában álló gazdasági társaságok és szervezetek, a konzorcium valamennyi tagja élni kívánt az árrögzítéssel és határidőben eleget tett nyilatkozattételi kötelezettségének. Ez azt jelenti, hogy az MVM Next Energiakereskedelmi Zrt. a rendeletben foglaltak alapján 59,699 EUR/MWh-ban határozta meg a földgáz árát. Ennek köszönhetően a következő hét hónapban sokkal kedvezőbb köbméterenkénti áron jut földgázhoz az önkormányzat, az önkormányzati cégek, intézmények és természetesen a Nyírtávhő is. Ez is közrejátszott abban, hogy február 3-án újranyitottuk az Aquarius Élményfürdőt, február 11-től pedig a színház is fogadja a nézőket” – mondta dr. Kovács Ferenc.

Kormányzati támogatás

Az ipari területek nagysága folyamatosan bővül Nyíregyházán, a város előnye, hogy itt van az egyik legnagyobb összefüggő, infrastrukturális szempontból a befektetők számára megfelelő terület Magyarországon.

Egy nagyon fontos kormányhatározat jelent meg, amely 33,8 milliárd forint kormányzati támogatást biztosít a Nyíregyházi Ipari Park villamos energia infrastruktúra fejlesztéséhez” – tette hozzá a polgármester.

A 2023-as költségvetés

A csütörtöki közgyűlésen döntöttek Nyíregyháza 2023-as költségvetéséről is. A városvezetés elsődleges célja továbbra is a nehéz gazdasági környezet, az elszabaduló energiaárak mellett is a város, a közszolgáltatások biztonságos, észszerű, takarékos működtetése, és mindemellett prioritás a gazdaságélénkítő beruházások feltételeinek megteremtése, hiszen ez jelenthet alapot a város gazdasági helyzetének jó pozicionálásához. Az önkormányzat működési kiadásai 7,9 milliárd forinttal emelkedtek a tavalyi évhez képest, melynek nagy része az intézményhálózat és a gazdasági társaságok többlet energia költsége. A fenti tényezők, valamint az ellátandó feladatok és a források számbavételét követően a 2023. évre javasolt költségvetés főösszege közel 93 milliárd forint, pontosan 92.886.458.428 Ft. Ezt 14 igen szavazattal elfogadták.

Nehéz körülmények

A Fidesz-KDNP frakció nevében Halkóné dr. Rudolf Éva köszönte meg a szakemberek munkáját, akik részt vettek a költségvetés összeállításában.

Tekintettel arra, közismert az a tény, hogy nehéz makrogazdasági környezetben kellett megalkotni ezt a költségvetést. Nem szeretném felsorolni, hogy pandémiás évek, menekültválságos évek, most pedig energiaválságos években kell úgy helytállni egy költségvetés megtervezésénél, ami a csoda kategóriájába tartozik. Miért is mondom ezt? Úgy megtervezni a költségvetést, hogy egy gáz év szeptember 30-ig tart, majd a következő gáz év október elsején kezdődik, tehát szinte csak becsült számokkal lehet megtervezni annak a kihatását, ami mind az intézményeket, mind a gazdasági társaságokat érinti. Mindemellett egy igen kiemelkedően magas összegű, közel 93 milliárd forintnyi főösszegű költségvetést tárgyal a mai napirendi pont keretében a költségvetés, és ne menjünk el szó nélkül amellett, hogy egy jelentős, több mint ötmilliárd forintos tartalékképzés is benne van ebben a költségvetésben” – mondta Halkóné dr. Rudolf Éva, a Fidesz-KDNP frakcióvezetője.

Ellenzéki vélemény

A közgyűlésen a Szövetségben Nyíregyházáért frakcióvezetője azt mondta, ők nem tudják támogatni a költségvetés elfogadását.

Nagyon szépen köszönjük az előterjesztők munkáját valóban, mert egy nagyon nehéz helyzetben kellett költségvetést összeállítaniuk Nyíregyháza Megyei Jogú Város számára a 2023-as évre. Összességében, ha a Szövetségben Nyíregyházáért frakció véleményét szeretném megfogalmazni, akkor két kifejezést szeretnék használni – nem szeretném, de kénytelen vagyok –, az egyik az, hogy a megszorítások költségvetése, a másik pedig az, hogy a külső kényszereknek az egyértelmű költségvetése, ahol az önkormányzat kénytelen a külső kényszerek hatására menni a különböző hatások után, illetve ezeknek a hatásoknak a kompenzációját saját maga valamilyen módon ellensúlyozni” – tette hozzá Jeszenszki András.

Nincs költségvetési hiány

A takarékos, szigorú és észszerű vezetésnek köszönhetően a városnak nincs költségvetési hiánya 2013-tól – így reagált dr. Kovács Ferenc a költségvetéssel szemben felvetett problémák kapcsán.

Mi alkalmazkodunk a megváltozott viszonyokhoz – én ezt így nevezném –, és nemcsak a mi önkormányzatunk, nemcsak Magyarország, hanem egész Európa alkalmazkodik. Ez egy ilyen helyzet sajnos, de mi egész jól alkalmazkodunk. Én soha nem fogom elfelejteni 2010-et és az azt követő két évet, és annak örülnék, ha senki nem felejtené el. Az, hogy az önkormányzatok a vesztesei meg az a halálkép, amit felvázolt, ennek kicsit ellentmond, hogy az akkori költségvetési főösszeg az egyharmada volt a jelenleginek. Említettem, hogy 40 százalék a felhalmozás, 15 fejlesztési programunk folyamatban van. Ha európai uniós forrás is, annak egy jó részét a kormány megelőlegezte – egyébként nem tudtuk volna elindítani –, energetikai fejlesztésbe kezdtünk 2013-ban, amikor felújítottuk a sóstóhegyi és a kertvárosi óvodát, napelem-fejlesztésünk is több volt az elmúlt években, de most nem akarom ezt itt felsorolni. Egyáltalán nincs költségvetési hiányunk. Akkor, 2010-ben, nyakig el volt adósodva a város és csődmenedzselést kellett két éven át végezni, hogy kijöjjünk abból a pénzügyi gödörből. Tehát ennyire van kényszerhelyzetben és ennyire vesztes a nyíregyházi önkormányzat” – mondta válaszában dr. Kovács Ferenc.

Az előterjesztést, így a város 2023-as költségvetését végül 14 igen, 5 nem és 1 tartózkodó szavazattal elfogadta a közgyűlés.

Nem lesz akkumulátorgyár Nyíregyházán

Babosi György képviselő interpellációjában az akkumulátorgyárakról kérdezte dr. Kovács Ferenc polgármestert.

Nyíregyháza vezetése vagy más illetékes szervek folytatnak-e tárgyalást a Debrecenben gyárat építő CATL akkumulátorgyárhoz hasonló profilú céggel?” – tette fel a kérdést Babosi György képviselő a közgyűlésen.

Nyíregyházára egy olyan cég érkezik, amelynek mindössze annyi köze van az akkumulátorgyártáshoz, hogy fedőlemezeket fog készíteni az elektromos autók akkumulátoraihoz, ebből indult el tévesen az a hír, hogy városunkban is akkumulátorokat fognak gyártani – válaszolt dr. Kovács Ferenc polgármester.

Nem véletlenül zárt ülésre jönnek be azok a döntések, amik az üzleti titok körébe tartoznak, de Babosi képviselő is többször részt vett ezen az egyeztetésen, tehát kicsit álszent ez a megfogalmazás. Ott is elmondtam és itt is elmondom, hogy ezek olyan típusú tárgyalások, ahol semmilyen információ nem mehet ki sem az üzleti partnerekről, sem arról, hogy mit gyártanak, sem a nemzetiségről” – válaszolta a polgármester. Még tavaly nyáron elkészültek a környezeti hatásvizsgálatok, illetve a vízigényre vonatkozó felmérések is. Az ipari park bővítése során semmilyen módon nem veszélyeztetik a lakosság vízellátását és a vízbázist – tette hozzá dr. Kovács Ferenc.

Babosi György erre így reagált: „Sehol nem állítottam, hogy akkumulátorgyár épül, magam is akkor szembesültem a többség szövegértési problémáival, amikor ezek a hírek megjelentek.”

2019-ben az ellenzék támogatásával fogadták el a város befektetésösztönzési stratégiáját és a támogatási rendszert is, ezzel indult Nyíregyháza gazdaságfejlesztési programja – tette hozzá a polgármester a csütörtöki közgyűlésen. A közgyűlés további döntéseiről a pénteki híradónkban is hallhatnak majd részleteket.

Kapcsolódó galéria

Városi Közgyűlés 2023. február