Egyre kevesebb a baleset – Az idei statisztika lehet a legjobb az elmúlt 60 évben
Fotó: Trifonov Éva

Negyedére csökkent a halálos közlekedési balesetek száma az elmúlt három évtizedben. A rendőrség 1960 óta vezet statisztikát, ettől számítva az idei lehet a legeredményesebb év, 2020-ban történt a legkevesebb személyi sérüléssel járó baleset. A hatóság Közlekedik a család elnevezésű versenyét azért szervezi meg évről évre, hogy felhívják a figyelmet a szabályok ismeretére és betartására.

Az országos döntő versenyszámait Hajdú-Bihar megyében, illetve Szabolcs-Szatmár-Bereg megye településein szervezték meg szombaton és vasárnap, október 17-én és 18-án. Ez már a kilencedik alkalom volt, hogy a rendőrség meghirdette a versenyt, mintegy 500 család jelentkezett a megmérettetésre. A közlekedési szabályok ismerete alapvető a versenyhez, így volt elméletiteszt-kitöltős része is, voltak olyan versenyszámok, amelyek kifejezetten a gyerekeknek szóltak, de volt még vezetés, biciklizés, illetve a vízi közlekedéshez tartozó feladatok is. A verseny nyertese egy kalocsai család volt, ők egy autót nyertek. A Rideg család öt éven át próbálkozott, hogy elnyerje a fődíjat.

„Először hat éve voltunk, akkor a Hungaroringen volt megszervezve, akkor a középmezőnyben végeztünk, a tizedik helyezett környékén. Az egy önfeledt szórakozás volt, de rájöttünk közben, hogy ez tulajdonképpen hatalmas tétre megy. Ezért következő alkalommal nagyon rákészültünk és volt egy csalódást jelentő második hely, akkor következő évben még jobban ráfeszültünk, de megint csak másodikok lettünk és nagyon elkeseredtünk. Ezután megpróbáltuk még egyszer, megint csak másodikok lettünk, akkor nagyon elkeseredtünk. Tavaly nem indultunk, idén pedig az utolsó pillanatban dőlt el, hogy eljöjjünk a nagylányunk unszolására, neki köszönhető, hogy eljöttünk. Most nem görcsöltünk rá annyi a dolgokra és hatalmas eredményt értünk el szerencsére” – nyilatkozta Rideg Gábor a győztes család képviseletében.

Pozitív változások

A közlekedésbiztonság és a közlekedés kultúrája sokat fejlődött az elmúlt 2-3 évtizedben, mondta Óberling József közlekedésrendészeti főosztályvezető. A szabályok ismerete elengedhetetlen, a betartásuk még fontosabb. Egyre gyakoribb, hogy az autósok megállnak a zebra előtt, átengedik a gyalogosokat, az is pozitív változás, hogy egy útkereszteződésben elengedik-kiengedik egymást az autósok.

„A rendszerváltás volt Magyarország legrosszabb éve közlekedésbiztonság szempontjából, több mint 2400 ember halt meg egy évben közlekedési balesetben, a tavalyi évben 620-an. 75%-kal, negyedére csökkent a halálos áldozatok száma. Az idei év még jobbnak ígérkezik, a mostani számok azt mutatják, hogy amióta statisztikai adatgyűjtés működik hazánkban – ez az 1960-as évek eleje egyébként –, ez lehet a legjobb év Magyarországon közlekedésbiztonság szempontjából, idén fognak a legkevesebben meghalni, megsérülni közlekedési balesetben” – közölte Óberling József, az ORFK Közlekedésrendészeti Főosztály vezetője.

Folytatódik a verseny

Az eredményhirdetésről mindenki valamilyen ajándékkal tért haza, különdíjakat is kiosztottak különböző kategóriákban, különböző versenyszámok kapcsán. Jövőre, tizedik alkalommal ismét megszervezik a versenyt, azt még egyelőre nem tudja a rendőrség, hogy hol, mivel több kapitányság is jelezte, hogy vállalná a házigazda szerepét.

Kapcsolódó galéria

Közlekedik a család - országos döntő eredményhirdetése