2024. augusztus 18-tól 23-ig ugyan a hagyományokhoz híven Nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskola, a Kertvárosi Tagintézmény és a Váci Mihály Tagintézmény tanulói tölthettek egy élményekkel teli hetet a Szigligeti Gyermeküdülőben, azonban elég sok változás volt az idén.
Kezdve azzal, hogy két egykor még táborozó kis diákból, mára táboroztató pedagógus lett, azáltal átélhették a tábori hét mindkét oldalát!
És hogyan is telt a hetünk? Rengeteg élménnyel és újdonsággal!
Vasárnap mindenki nagyon izgatott volt, hiszen reggel elindultunk Szigligetre. Ahogy megérkeztünk a táborba, elfoglaltuk a szobákat, és máris indultunk a partra, csobbanni a Balaton vizében. Vacsora után még röplabdáztunk, beszélgettünk és közösen játszottunk.
Hétfőn a reggeli után elindultunk a Sárvári Gyógy - és Wellnessfürdőbe. Ragyogó napsütés, jó hangulat jellemezte a napot, nehéz volt ott hagyni a fürdőt. Újdonság volt, hogy a helyi tűzoltóság habparty-val kedveskedett a látogatóknak. Kicsik és nagyok is egyaránt nagyon élvezték. Miután visszaértünk a táborba, megvacsoráztunk, majd folytattuk a játékokat és közben zenét hallgattunk.
Keddi nap is a megszokottól eltérően zajlott. Délelőtt a szigligeti várat néztük meg, ahol egy rövid solymász bemutatót is láthattunk. Diákjaink egy kis ízelítőt kaptak a sólymok tanításával kapcsolatban, néhányan kipróbálhatták, milyen parancsszóra elengedni, majd visszahívni a madarakat. A délutáni fürdőzés nem maradhatott el ezen a napon sem. De a nap itt még nem ért véget! Zárásképpen, este lementünk a partra, ahol az augusztus 20-i ünnepi tűzijátékot csodálhattuk meg, illetve egy kisebb koncerten is részt vettünk.
Szerdán délelőtt bár az idő hűvösebb volt, nem vette el a kedvünk, hogy a Balaton partján strandoljunk. Délután Sümegre indultunk, ahol történelmi lovasbemutatót láthattunk. Magyar és mongol lovasok több próbán mérték össze tudásukat. Minden próba után a lovasok virággal jutalmazták a közönség soraiban ülő hölgyeket, kislányokat. Két lány is kapott rózsát a lovagoktól, és még beszélgettek is velük.
Csütörtökön a Tapolcai-tavasbarlang élményközpontjában egy rövid bemutató után a tavasbarlangot kis csónakokkal eveztük körbe. Ezt követően a tapolcai Malomtó partján gyönyörködhettünk a tó tiszta vizében és még kacsákat is etettünk. Délután, még egyszer utoljára közösen csobbantunk a Balatonba, majd este egy kis „bulival” zártuk a közösen töltött időt.
Szeretnénk megköszönni a gondnok bácsi, a takarító néni és a szakácsok áldozatos munkáját! Ne feledkezzünk meg kiváló buszsofőrökről sem, hisz, ha ők nincsenek, nem jutottunk volna el ide!
Legnagyobb köszönet mégis a tábor vezetőjének, Dr. Hudákné Fábián Nórának jár, aki nélkül ez a tábor nem valósulhatott volna meg! Évről évre elkápráztat minket változatos programjaival és szeretetével, ezáltal felejthetetlenné tette a gyerekek és kísérő tanáraik hetét!
A kísérő pedagógusok nevében köszönjük a meetingeket, hiszen „a napirendi pontok betartása nagyon fontos”, mindenki számára!