Először lép fel együtt egy nyíregyházi koncerten a szefárd zene nagykövet asszonya a magyar kultúra és művészet nagykövetével. Pandzarisz Dina énekesnő Nógrádi Gergely főkántorral szerepel a nyíregyházi zsinagógában a VIDOR héten, augusztus 27-én.
Az Ég veled, szerelmem! műsorában mediterrán zsidó melódiák szerepelnek. A magyar születésű énekesnő eddigi két szólólemezén főleg ősi szefárd zsidó, majd héber, görög, török, kurd és spanyol autentikus népdalokat énekel, modern feldolgozásban. Ő volt az első magyar, aki a Szefárd Világzenei Fesztiválon nagykoncerttel mutatkozott be 2017-ben, Cordobában. A nyíregyházi hangversenyen az egyetlen magyarországi zsidó kántor, dr. Nógrádi Gergely lesz a partnere, akit 2015-ben az Európai Kántorszövetség a kontinens legjobbjának választott.
„Ebben az a különleges, hogy a nézőknek fogalma sincs, hogy mi az a szefárd. Mi egy kicsit mindig a kultúrát is közvetítjük a konferanszok kapcsán, a dalok magyarázata kapcsán. A hölgy sokféle nyelven, különleges zsidó dalokat fog előadni” – tájékoztatott a koncert egyik szervezője, Kertész Gábor.
20 éve nyitott ki a kultúra felé Nyíregyházán a megmaradt ortodox zsinagóga. 2003-ban Varnus Xaver játszott itt óriási sikerrel. Az utóbbi években a fő sztár a kivételes hangadottságú Nógrádi Gergely és művésztársai. Nyilván most is maradandó élményt nyújt majd a közönségnek.
„Azokat a zsidókat, akik Európában telepedtek le a szétszóródtatás után, askenaz, vagy európai zsidóknak nevezik. Akik az Ibériai-félszigeten és Észak-Afrikában szóródtak, azok a szefárdok, akiknek nem a jiddis a nyelve, hanem a ladino. Most ismét mondtam valamit az ismeretlenség homályából. Erre is választ kapnak majd. Egy földrajzi területhez kötött zsidó népcsoportról van szó, akiknek mások az imádkozási és kulturális szokásaik. Ez a nép nagyon színes, épp a szétszóródás miatt” – folytatta Kertész Gábor.
Nem olyan régen kapott engedélyt a koncertre a Nyíregyházi Zsidó Hitközség, de ismert már a művészeket kísérő zenekar is, a Dina. Világszínvonalú kiválóságokról szól a műsorfüzet. Balázs József zongoraművész, Czibere József ütős, Radics József nagybőgős, illetve a népzene virtuóza, Szokolay Dongó Balázs.
A színházi eleganciához hasonló öltözék javasolt a zsinagógában. A férfiaknak tudnak kipát adni, de aki a nélkül foglal helyet a sorok között, azt sem küldik el.