Ecsedi Noémi, az Eötvös Gyakorlóiskola tanulója lett az új diákpolgármester!
Ecsedi Noémi, az Eötvös Gyakorlóiskola tanulója lett az új diákpolgármester!

Csütörtökön tartották a választást a Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtárban. Az új diákpolgármester a következő két évben látja el a városi diákság érdekképviseletét.

Nyíregyháza egy fiatalos város, a diákok érdekképviselete is nagyon fontos – hangzott el a csütörtöki diákpolgármester-választáson. A Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtárban hat fiatal mutatkozott be, majd mérettette meg magát, többek között Activity-s etap is volt a választáson.

A jelölteknek különböző feladatokat kellett megoldaniuk, a rögtönzés is a középpontba került, de a retorikai képességeiket is megmutathatták. Végül az Eötvös Gyakorlóiskola tanulóját, Ecsedi Noémit választották diákpolgármesternek az iskolák delegáltjai és a szakmai zsűritagok. Noémi városunk alpolgármestere és a jelenlévő diákság előtt tette le esküjét. Jászai Menyhért elmondta:

Az önkormányzat részéről partnerséget ajánlok! Szeretnénk bevonni a diákpolgármesteri irodát az ifjúságot érintő döntéseinkbe, az előkészítések során is a programjainkba, hiszen ők látják a saját helyzetüket, problémáikat, lehetőségeiket, hogy ők, illetve mi, a város, hogyan tudnánk hasznosan együtt dolgozni, hogy nekik minél jobb legyen Nyíregyházán.

Az új diákpolgármester elmondta, már most tervezi, tervezik, hogy felmérik a diákság igényeit.

Szeretném megköszönni a város diákságának azt, hogy bizalmat szavaztak nekem. Mindenképpen szeretném, ha közösen felpezsdítenénk a városi diákéletet, úgy gondolom, hogy mindenkinek szüksége van erre. Szeretném, ha a kialakult kis csapatunkkal együtt minél több városi rendezvényt megvalósítanánk. Már itt, a választáson több konkrét ötletünk volt sportrendezvényre, idegen nyelvvel kapcsolatos rendezvényekre, illetve fontosnak tartjuk a tehetségek felkarolását is.

A további jelöltek sem maradnak teendő nélkül, hiszen Ákos, Csenge, Mariann, Regina és Vivien lesznek a város diák-alpolgármesterei, akik Noémivel közösen képviselik majd a nyíregyházi diákokat a következő két évben.