Drámai meccs - a Fatum Nyíregyháza ismét legyőzte a bajnoki címvédőt!

 A Békéscsabával találkozott már az idei szezonban a Fatum Nyíregyháza, és idegenben sikerült legyőzni a BRSE-t. Az első játszma hazai vezetéssel, és mindkét oldalon nyitás illetve fogadásbeli hibákkal indult. A Fatum nyugodott meg hamarabb, és a szett derekára komoly előnyt épített ki melyet meg is tartott a végéig, így nyerte a játszmát a Nyíregyháza.

A második felvonás eleje szoros volt, és 5-4-nél még a Békéscsaba vezetett, de innen előbb egyenlített majd fordított a hazai csapat, majd négy-öt pontos előnyt épített ki. Továbbra is sok nyitást rontottak a vendégek, és jól működtek a hazai blokkok, így 24-16-nál nyolc szettlabdához jutott a Nyíregyháza, majd az elsőt sikerült is értékesíteni, így nyerte ezt a szettet is a Fatum!

A harmadik játékrész nagyon rosszul indult hazai szempontból, 0-5-nél időt is kellett kérnie Hollósy Lászlónak. Ez átmenetileg használt, de őrizte előnyét a Békéscsaba. A szett derekán viszont már csak egy pont volt a mieink hátránya, de a hajrát a vendégek kezdhették előnnyel, és a második játszmalabdát értékesítve szépítettek.

A negyedik szett elején felváltva vezettek a csapatok, majd a Nyíregyháza állt jobban de 12-13-nál fordított a BRSE. Nem ez volt az utolsó fordulat, 18-14-re már a nyírségiek vezettek, elsősorban jó blokkjaiknak köszönhetően. Úgy tűnt, nyeri is a mérkőzést a hazai csapat, de a végén pontosabb volt a Békéscsaba, és negyedik szettlabdát értékesítve egyenlített a játszmákat tekintve.

A döntő szett elejénél mindkét csapat szorgosan gyűjtögette a pontokat, majd 4-6-nál Hollósy Lászlót kiállították, ami büntetőponttal is járt. Térfélcsere után felzárkózott a Fatum és egyenlített. Kalicanin pillanatai következtek, blokkok és ütések után 12-10, majd a második meccslabdát Varga Eliza értékesítette, így győzött a Fatum Nyíregyháza.

Fatum Nyíregyháza – Swietelsky-BRSE 3-2 (19, 16, -22, -26, 11)

Nyíregyháza: G. Francesco 4, Kalicanin 15, Brisebois 21, Varga 19, White 13, O.Medic 7

Csere: Tóth F. (liberó), Matic 2, Ancsin, Szabó

vezetőedző: Hollósy László

Békéscsaba: Perovic 18, S.Medic 14, Tálas 2, Mlinar 16, Bodnár 3, Szedmák 2 

Csere: Molcsányi (liberó), Szpin, Fábián, Glemboczki 5, Pekárik 5

vezetőedző: Kormos Mihály

Hollósy László vezetőedző, Fatum Nyíregyháza: - Bebizonyítottuk, hogy a legutóbbi békéscsabai győzelmünk nem volt véletlen. Ma is volt olyan szituáció, amikor vesztett helyzetből álltunk fel, ezzel együtt a negyedik szettben befejezhettük volna a találkozót.

Kormos Mihály vezetőedző, BRSE: - Nem tudom az okát, hogy minek köszönhetően volt ennyi nyitásrontásunk, ez meghatározta az első két játszmát. A folytatásban már jól teljesítettünk, és a végén 9-6 –re is vezettünk, sajnos nem tudtuk megnyerni a találkozót.

Dankó László