Dr. Gajdos László: 60 év kihagyás után, 80 évesen kezdett el versenyszerűen úszni

Vajon milyenek leszünk nyugdíjasként mi, ’80 után született Y-osok, vagy az internetkorba belecsöppenő Z-sek? Hogy telnek majd időskori éveink, mennyi marad meg jelenlegi, viszonylag nagy energiaszintünkből, munkakedvünkből, tenni akarásunkból? Bírunk-e sétálni, kirándulni, élvezni az életet? Ezek a kérdések pörögtek a fejemben, miközben az 1938-ban született, dr. Gajdos Lászlóhoz igyekeztem. A válaszokra azonban nem kellett sokáig várnom. Az ajtóban egy sportos, láthatóan kitűnő egészségnek örvendő, túlzás nélkül, talpig úriember fogadott. Még így, 80 évesen is...

80 évnyi történet

Újságíróként az ember sokféle interjúalannyal találkozik. Van, aki megszeppenve kezd el nyilatkozni, van, aki kitér a kérdések alól, és szerencsére olyanok is akadnak, akik mesélnek, maguktól, sokat. Ráadásul mindezt élmény is hallgatni. Az utóbbiba tartozik dr. Gajdos László is, akivel beszélgetésünk során 1938-tól jutottunk el a második világháborún, majd a forradalmon át egészen 2018-ig, az aranyéremig. A történet pedig, ami mögötte van, hiába ölel fel 80 évet, higgyék el, nem semmi.

„Egyéb besorolást kaptam”

– 1938. január elsején születtem Nyíregyházán, átéltem a második világháborút is – kezdte a beszélgetést. – Itt jártam általános iskolába, alsó tagozatba 1944 és 1948 között, majd jött az államosítás és felső tagozatban már osztályozták az embereket: munkás, paraszt, értelmiség, vagy egyéb. Én az egyéb kategóriába tartoztam. Rosszul éreztem magam, valami sikerélményt kellett keresnem. Nyíregyházán itt akkor már élénk sportélet folyt és egy testvérpár meg is teremtette az úszósportot. Sajnos azonban abban az időben, a városban még nem volt fedett uszoda, ezért csak tavasztól őszig tudtunk úszni a Bujtoson vagy Sóstón. Akkor sok tehetséges sportoló volt, de azért nem tudtak tovább fejlődni, mert nem volt lehetőségük arra, hogy egész évben gyakorolhassanak. Nekem azonban szerencsém volt...

Delfin lábtempó a kedvence

– Mivel egyéb besorolást kaptam, így Nyíregyházán nemigen vettek fel sehova. Nyolcadik után, mivel kedvet kaptam az úszáshoz, úgy gondoltam, ezzel előtérbe lehet kerülni. Édesanyám döntött és beíratott a debreceni Református Kollégium Gimnáziumába. Ez igazából egy menedék volt, hiszen nagyon sok olyan ember járt oda, aki máshová nem mehetett. Ott már volt egy fedett medence, ami a nagyközönség rendelkezésére állt és mi is ott edzettünk. A fiúk meglepően tapasztalták, hogy én mindig legyőztem őket. 15-16 éves lehettem, amikor elkezdett divattá válni a delfin lábtempó. Megpróbáltam, megszerettem. Mivel sportoltam, nem tudtam annyit tanulni. Nem voltam osztályelső, mert hetente háromszor vízben úsztunk, heti kétszer tornaterembe jártunk, ezért el is határoztam, úszó leszek. Érettségi előtt azonban volt egy nagy versenyem, amin lázasan kellett teljesítenem. Hazajöttem Nyíregyházára és azt tanácsolták, pihenjek fél évet.

„58 éve a feleségem...”

Tanár úr végül 1956-ban leérettségizett és bár sok barátja disszidált külföldre, ahogy ő mondja, neki esze ágában sem volt elhagyni az országot. Megismerkedett ugyanis egy „vívó kisleánnyal”, aki most már 58 éve a felesége, és a családjától sem akart távol lenni. Érettségi után szakmát tanult, az úszás pedig abbamaradt az életében. 1962-ben szakközépiskolában kezdett el tanítani – a Kossuth gimnáziumban megalapították a szakközépiskolát –, közben lediplomázott, és végül 1983-tól már a Tanárképző Főiskola oktatója lett, 21 éven keresztül, nyugdíjazásáig.

Betegség miatt abbahagyta

– Nyugdíjazásom után kaptam egy olyan betegséget, amibe illik belehalni, de nekem sikerült meggyógyulnom – folytatta. – Évente kétszer tüdőgyulladást kaptam és az immunrendszerem is rossz állapotba került. A sportot abba kellett hagynom, de a sportszerű életmódot nem. Az egész családom erre lett beállítva. Én úsztam, a feleségem vívott, a fiam (Gajdos László, a Nyíregyházi Állatpark igazgatója) súlyt emelt – akkor ez a sport legalább olyan színvonalon volt az országban, mint most az úszás –, a lányom pedig (az Apáczai Csere János Általános Iskola oktatója) félmaratonokat fut, még most is. Én voltam egyébként a súlyemelő szakosztály szakvezetője. Volt 10 első osztályú versenyzőnk, ebből kettő, az ifj. Gajdos László és Molnár Miklós járták a világot és ahol megjelentek, győztek is. A főiskolán aztán az úszó szakosztály vezetője lettem. Az orvosaim mindent megtettek, hogy meggyógyuljak, és szerencsére sikerült is.

Három éve újrakezdte

– A betegségem miatt 2015-ig különösebben nem is sportoltam. Amikor aztán én is elkezdtem internetezni, megtudtam, hogy Nyíregyházán működik szenior úszó szakosztály (Vasvári Zoltán tanár úr alakította). Gondoltam egy nagyot, megbeszéltem a családdal, hogy mit szólnának hozzá, ha egészségvédelmi céllal megpróbálnék újra úszni, és támogattak. Megkerestem Vajda Ildikó tanárnőt, aki felvállalta, hogy az egyetem uszodájában foglalkozik velem (elrendezte, hogy ingyen járhassak úszni), az iskola pedig biztosította a magasan kvalifikált edzőt, maga Ildikó tanárnő személyében. Elkezdtük az úszást. Fél év után arra gondolt az edzőm, hogy megpróbálhatnánk versenyezni. Megkerestük Vasvári Zoltánt, aki bevett a csapatba és keményen dolgoztunk.

Üzenet a szépkorúaknak

– Azzal, hogy vállaltam ezt az interjút, üzenni szeretnék a korombelieknek. Kétféle embert ismerek. Akinek már fájnak az ízületei, vagy akinek fognak. A víz csodálatos közeg. Egészségvédelmi célokkal mindenkinek nyugodt lelkiismerettel tudom ajánlani. Ez ízületkímélő. Hogy valaki idősebb korában hozzá fogjon versenyezni, azt már nem ajánlom mindenkinek, ugyanis ahhoz feltételek kellenek: kell egy úszómúlt – 78 éves voltam, amikor 60 év kihagyás után elkezdtem úszni –, kell egy olyan család, aki ezt elviseli – hetente háromszor úszom, kétszer csinálok száraz edzést –, kell egy magasan kvalifikált edző, aki azt tudja, hogy mit bír el egy idős ember szervezete, és persze kell egy terhelhető szervezet.

Tanár úr is bevallja, ritka, hogy valaki 78 éves korában, hatvan év kihagyást követően kezd el úszni és 2 és fél év után sikerül felkapaszkodni azok közé, akik 30 vagy 40 éve ezt csinálják. Neki azonban sikerült: 50 méter pillangón, újra aranyérmet szerzett.

„Mindig csak a mát tervezem”

– Balga ember az, aki 80 éves korában tervez. Amikor felébredek, és úgy érzem, rendben vagyok, mindig csak azt a napot tervezem meg. Amíg élek és tudok és lehet, szeretnék úszni, az eredménytől függetlenül. Nem másokat akarok legyőzni, hanem önmagamat. Beugrom a vízbe, megteszek mindent, amit lehet, a többi már nem rám tartozik. Nekem egyébként sem kell semmi mást csinálnom, csak úszni, minden egyebet megcsinál helyettem a családom. Hogy mi tanár úr ars poétikája? A nekem szavalt saját versében, azt hiszem, minden benne van.

Hogy mi az élet értelme?
Kérdezed, hogy mi az élet értelme? Ha én ezt tudnám, azonnal az aranyos füleidbe súgnám.
De nem tudom, ezért elmondom, hogy én ezt hogyan gondolom.
A jövő ne aggasszon, a jelen legyen fontos.
A jövő majd eljön, ő nagyon pontos, ráérsz majd akkor aggódni miatta.
De te mit gondolsz, szíved-lelked, legjobb tudásod szerint, a többi nem dolgod.
S ha hited van, az mindig és mindenben segít.

Kevés olyan 45 és 70 év közötti férfi él Nyíregyházán, akit tanár úr ne tanított volna a Kossuthban vagy a Bánkiban.

Mindannyian szeretettel gondolnak rá!

Bruszel Dóra