Digitális kultúra – A lényeg a gyakorlatias képzés

Digitális kultúra – A lényeg a gyakorlatias képzés
Fotó: Illusztráció

Az általános iskola 5. és a gimnázium 9. osztályában felmenő rendszerben a hagyományos informatikaórát a digitális kultúra váltotta szeptemberben. A lényeg a gyakorlatias képzés.

Az új tantárgy tartalmában és célkitűzésében is megújult, melynek tananyaga három téma köré épül: a digitális írástudás, a problémamegoldás és az információs technológiák. Korábbi lapértesülés szerint a diákok ezen túl nem a számítógép előtt ülve fognak programsorokat írni, hanem játék és kísérletezés közben tanulnak.

„Jómagam igyekszem régóta úgy tanítani az informatikát vagy digitális kultúrát, hogy a gyakorlaton legyen a hangsúly, hiszen a digitális oktatás során is tapasztaltuk azt, hogy ez a fontos, hogy a gyerekek tudják a mindennapokban használni, és természetesen a hagyományos iskolai életben már ismét részt veszünk, de ha lesz később digitális oktatás, jó lenne, ha a gyerekeknek nem lenne annyi problémájuk, mint korábban, hogy hogyan is használják ezeket az eszközöket” – tájékoztatott Roma Ádám, a Nyíregyházi Móra Ferenc Általános Iskola és Petőfi Sándor Tagintézménye tanára.

A pandémia tavaszi időszakában gyerekek és felnőttek is szembesültek az otthoni munka és tanulás gyötrelmeivel, de lehetőségeivel is. Az oktatáson túl bárki megízlelheti az internet, a számítógép hatalmát és lenyűgöző tudását hétköznapi ügyekben is.

„Ötödik osztályban pl. megtanulunk olyat, hogy olyan bemutatót készítsünk, amelyeket különböző tantárgyakhoz is fel tudnak használni. Mondom itt a természetismeretet, a történelmet, vagy egy útvonalat meg tudnak tervezni osztálykirándulásra, mondjuk Nyíregyházáról hogy jutunk el Sopronig. Kilencedik osztályban olyan videókat tudnak majd készítni, amelyek egy komplex tudást is biztosítanak számukra” – folytatta a szakember.

Az új tanévben hasznos lehet átismételni az eddig tanultakat, bővíteni az ismereteket, ha netalán ismét online oktatás lenne, senki ne essen kétségbe. A tantárgy keretein belül lehetőség van arra is, hogy az internetes zaklatás ellen védekezzenek, egyáltalán felismerjék azt, és tudják, honnan kell segítséget kérni.