Diákmunka: a Sóstó-Gyógyfürdők Zrt. is számít nyáron a diákokra

Diákmunka: a Sóstó-Gyógyfürdők Zrt. is számít nyáron a diákokra
Fotó: aquariusspa.hu / Parkfürdő

A pénteki nyitást megelőző előkészületben kérdés volt a nyári diákmunka lehetősége is a Sóstó-Gyógyfürdők Zrt. vezetésében. Ha jól alakulnak a járvánnyal kapcsolatos adatok és ezután már folyamatosan nyitva lehet a fürdő, szükség lesz a középiskolás diákok, egyetemi hallgatók munkájára, a tavalyi rövid nyárhoz hasonlóan. 

A május 7-ei nyitás az élményfürdő és a gyógyászat indulását jelentette, de még ebben a hónapban várható a Fürdőház és a Júlia, illetve a Park- és Tófürdő nyitása is. Az elképzelések szerint nyilvánvaló a hazai turizmus erősödése, hiszen sokan tartanak még a külföldi utaktól. Megerősített szolgálatra lesz tehát szükség a munkahelyeken.

„Természetesen nyáron sokkal nagyobb kapacitással üzemel a fürdő. Ilyen esetben a diákfoglalkoztatásnak a rugalmassága olyan kedvező helyzet, ami miatt sok szezonálisan nyitva tartó vagy szezonálisan sokkal nagyobb egységekben nyitva tartó szolgáltatók igénybe veszik a diákmunkásokat. Mi is igénybe vesszük. A Diákszövetkezettel élő kapcsolatunk van. Velük is megkezdtük az egyeztetést, hogy erre a szezonra – jellemzően júniustól – milyen végzettségű, milyen szükséges tapasztalattal rendelkező diákokkal szeretnénk majd együttműködni” – tájékoztatott dr. Podlovics Roland, a Sóstó-Gyógyfürdők Zrt. vezérigazgatója.

A tavalyi csonka nyáron 30 és 50 közötti fiatal segítette a fürdők dolgozóit és a vendégeket. A hatóságok engedélyét és utasításait várja a menedzsment. Ahogyan nő a beoltottak száma, csökkennek a betegadatok, attól függ, hogy védettségi igazolvány vagy maszk kell majd a diákmunkásoknak. Mindenesetre igény lesz a fiatalok munkájára.

„Pozitív a tapasztalatunk a diákokkal. Azt gondolom, akik diákfejjel nyári munkára adják a fejüket, jobb szemléletűek, valamilyen tervük van azzal, hogy itt dolgoznak a nyáron. Meg kell találni nyilván a fiatalokkal a szót, de úgy tudom, alapvetően minden munkatársamnak pozitív a véleménye a diákfoglalkoztatásról” – nyilatkozta a vezérigazgató.

A legbiztonságosabb helyzetet teremtik meg Nyíregyháza és Sóstó fürdőhelyein, bár szigorú előírások vannak és lesznek is érvényben. Ezzel kapcsolatban mértékadó a Magyar Fürdőszövetség protokollja, illetve a Nemzeti Népegészségügyi Központ utasítása.