Már működik az új csőpostarendszer a Jósa András Oktatókórházban. A hálózatnak köszönhetően az elemzésre küldött minták XXI. századi körülmények között, gyorsabban juthatnak el a laboratóriumokba. A beruházással tovább javult a betegellátás színvonala.
A 3,2 kilométer hosszú, 56 állomást, 7 útvonalat és egy központi elosztó egységet magában foglaló, pneumatikus, sűrített levegővel hajtott hálózat a közmű- és szervizalagutakon keresztül az Oktatókórház valamennyi épületét összeköti, illetve az egy épületen belüli osztályok is összeköttetésben állnak egymással. Nyíregyházán éves szinten átlagosan közel egymillió, naponta mintegy négyezer mintát küldenek elemzésre, ezért is kiemelt jelentőségű fejlesztés, hogy a csőpostarendszernek köszönhetően felgyorsulhat ez a folyamat.
Fejlesztéssel az ország élvonalában
Dr. Adorján Gusztáv főigazgató elmondta, a csőpostahálózat kialakítása az Állami Egészségügyi Ellátó Központ Diagnosztikai és orvosi laboratóriumi hálózat infrastrukturális feltételeinek javítása című projektjének keretében 207 millió forintból valósulhatott meg.
A kórház valamennyi gyógyító osztályán és a szakrendelők többségében is kialakítottak egy-egy feladóhelyet, ahonnan a mintákat elküldhetik a fogadóhelyek egyikére, amelyek a Központi Laboratórium, a Mikrobiológiai Laboratórium és a Kórszövettani, Citológiai Laboratórium. Az osztályok egymásnak is küldhetnek mintákat. A rendszer központja a Sebészeti Tömb alagsorában található, üzemeltetését a Műszaki Igazgatóság egyik egysége, a Csőposta-üzemeltetetési Csoport végzi a kivitelező Klimex Medical Kft-vel együttműködve. A fejlesztéssel a megyei kórház ezen a területen az ország élvonalába került.
Nagy sebességű, precíz kapszularendszer
A csőpostán továbbított kapszuláknak két típusa van. Az úgynevezett automata kapszulák egyenesen a Központi Laboratóriumba szállítják a mintákat, másik fajtájuknál pedig a feladóhelyen beprogramozható, hogy melyik fogadóhelyre küldik.
A kapszulák 3-10 m/s sebességgel közlekednek a csőpostarendszerben, az egymástól legtávolabb eső feladó- és fogadóhelyek között legfeljebb 10 perc alatt jutnak el a célállomásig. Több mint 200 dolgozó vett részt azokon az oktatásokon, ahol elsajátíthatták a minták helyes becsomagolásának, illetve a rendszer működtetésének alapjait. A csomagolófólia színe alapján lehet beazonosítani, hogy mennyire sürgős egy-egy minta elemzése. A Központi Laboratóriumban a nap 24 órájában fogadják a mintákat, a többi fogadóhelyen pedig nyitvatartási, rendelési időben.