Cél: Az energiafüggetlenség

A kormány az elmúlt években az úgynevezett kazánprogram keretében támogatta az önkormányzatokat helyiségeik biomassza alapú fűtésének megvalósításában. Az elmúlt két évben közel 700 önkormányzat nyert pályázatot 1200 biomassza kazán és közel 300 daráló megvásárlására. Az energiafüggetlenségre pedig egyre több önkormányzat törekszik, ezért főként településvezetőket vártak az olasznádról szóló konferenciára. A rendezvényen elhangzott, ez a növény hatékonyabb lehet, mint a már ismert energiafűz vagy energianád, vagy akár a fa.

– A növény egy telepítést követően 20-25 éven, akár 30 éven keresztül is évente egyszer betakarítható, tehát a fával szemben minden évben megfelelő biomasszát biztosít az önkormányzatoknak az önkormányzati helyiségek fűtésére – mondta Pákozdi Sándor, az Arundo Cellulóz Farming Kft. ügyvezetője.

Az elmúlt években több megyebeli település is próbálkozott már hasonló energiaforrások előállításával, Újfehértón például energiafákat termesztenek, ám a közelben jelenleg nem működik olyan erőmű, amely ezt hasznosítaná.

– Jelen pillanatban nálunk csak gázfűtés van, tehát nyilván ebben kellene lépnünk és nem mindegy, hogy esetleg a nem hasznosuló fás szárú energiaültetvények irányába mozdulunk el, vagy pedig a kvázi lágyszárú energiaültetvény által megtermelt alapanyagokat használjuk esetleg a későbbiek során – mondta Nagy Sándor, Újfehértó polgármestere.

A konferencián elhangzott, a településeknek azért is lehet jövedelmező beindítani egy-egy biomassza programot, mert a földeken közfoglalkoztatottak dolgozhatnak, a gyomirtástól egészen a betakarításig.

– Emlékezetes, hogy volt a kormányzatnak egy kazánprogramja, amellyel biomassza tüzelésű kazánokat helyeztek ki a településekre, ezzel csökkentve a gázfűtés adta költségeket, illetve a több lábon állás lehetőségét is felkínálva országos szinten – mondta a megyei közgyűlés elnöke.

A tapasztalatok szerint a learatott olasznád-biomassza hatékonyan szenesíthető, ami jelentős könnyebbséget jelent a tárolásban és a felhasználásban is.