A hazai felzárkózási tevékenységek tapasztalatairól, a segítőszakmákban dolgozók helyzetéről, a szociális – és gyermekvédelmi területeken szükséges társadalmi felelősségvállalás jelentőségéről tanácskoztak egyebek mellett a Szociális Munka Világnapja alkalmával a Debreceni Egyetem Egészségtudományi Karának szakemberei és hallgatói. Kitüntetéseket adtak át, és fát ültettek a Campus parkjában.
A szociális munka világnapja idei jelszava a Buen Vivir, mely a jólétet, a megfelelő életminőséget, a társadalmi felelősségvállalást, az elégedettséget és a környezttudatosságot jelenti. Ezek kutatómunkánk kulcsszavai is – mondta köszöntőjében a Debreceni Egyetem Egészségtudományi Kara tudományos dékánhelyettese.
„Ezen belül is a Buen Vivir gondolatiságának középpontjában nem az egyén jóléte, hanem az közösségek jóléte áll. Az egyén, a közösségek, és a környezet kölcsönhatása és kapcsolata. A Buen Vivir meghatározó jellemzője még a harmónia. Az ember – ember , valamint az ember- és a természet közötti harmónia. Nyilván sokan ismerjük azt a fontos gondolatot, hogy a Földnek és a Föld erőforrásainak nem a birtokosai és a tulajdonosai vagyunk, hanem a gondnokai. „
- folytatta a tudományos dékánhelyettes, Rusinné Prof. Dr. Fedor Anita. Változatlan állapotban illik utódainkra hagyni ezt a Föld nevű bolygót, ahogyan azt a ma élők megkapták. A gazdasági növekedés negatív hatásait sajnos mindannyian megszenvedjük. A dékánhelyettes szólt a megnyitón annak az Életminőség Kutató Csoportnak a munkájáról, mely 2 évente vizsgálja, és összegzi Nyíregyháza lakóinak életminőségét, annak változásait.
„A mai világunk nagyon sok kihívást jelent a szociális munka számára is. Az egyik a jóléthez kapcsolódik, hogy mindenkinek legyen egy olyan élete, ami az emberhez méltó. Ezt az életet egy sokszínű világban tudja megélni. A másik kihívás pedig a fenntartható fejlődés. A szociális munkában is fontos, hogy az emberek jóléte mellett arra is gondoljunk, hogy a körenyzetünket megóvjuk.”
- tájékoztatott Dr. Szoboszlai Katalin egyetemi docens. A Szabolcs-Szatmár-Bereg, illetve a Hajdú-Bihar vármegyei szociális – és gyermekvédelmi intézmények dolgozói, illetve a Zay Szakközépiskola diákjai voltak a vendégek a Debreceni Egyetem Egészségtudományi Karán rendezett világnapi eseménynek. A segítőszakmákban dolgozók elégedettségéről is szólt az egyik előadó.
„Ugye, a segítő szakmákban dolgozók – akár az egészségügyi, akár a szociális munkavállalók – fokozottan ki vannak téve a stressznek és kiégésnek, hatással van – a szubjektív és objektív -munkavállalói jólétükre, egészségi állapotukra. Ezáltal ez közvetlen hatást gyakorol a betegek és kliensek életére, az ellátás minőségére, hiszen ők közvetlen kapcsolatban állnak velük. Éppen ezért fontos kutatni, hogy ők mivel válhatnának elégedett munkavállalókká, ezáltal lehetne javítani az ellátás minőségét.”
- szólt előadása és kutatása témájáról Vámosiné Balla Petra tanársegéd. Az ünnepségen emlékplakettet és emléklapot adtak át kiváló szakembereknek, akik a mindennapokban segítik az Egészségtudományi Kar oktató munkáját. Baktalórántházi, nyírbátori, püspökladányi vagy debreceni intézmények vezetői és képviselői, illetve a nyíregyházi Tabula Pláza Labor Café vezetője is a díjazottak között volt. Az esemény végén egy japán cseresznyefa is a földbe került a Campus Sóstói úti parkjában.
„Alapvetően a hallgatók döntöttek úgy, hogy szeretnének egy fát ültetni, ill. ami még érdekesebb, hogy itt a konferencia ideje alatt összegyűjtenek kis cetliket, amelyekre rá kell írni a résztvevőknek a jövőről szóló elképzeléseiket, és ezt egy időkapszulában ültetik el a fa mellé. A nagy kérdés az, hogy hány év múlva fogják ezt az időkapszulát kinyitni, és megnézni, hogy a jövőről szóló terveik mennyire sikerültek, vagy mennyire nem. „
- mondta Dr. Fábián Gergely főiskolai tanár, tanszékvezető. Világunk sokrétű válságokkal néz szembe, az erőszakos konfliktusoktól kezdve, a környezet leromlásán át a tartós szegénységig és a politikai egyenlőtlenségekig. Emiatt a szociális munkának fejlődnie kell, és innovatív, változást generáló megközelítéseket kell alkalmaznia, amelyek közösség által irányítottak – vélekednek a szociális munka világnapjának szervezői a jövőről.