Fullajtár András Nagykállóban született 1951-ben, az általános iskola után Nyíregyházára került. Érettségi és a katonáskodás után elvégezte a Bessenyei György Tanárképző Főiskola földrajz-testnevelés szakát. Mint kézilabdás, közel került a sporthoz, így nem volt véletlen, hogy a Városi Stadionba kapott állást. Ezt követte a Fogyasztási Szövetkezetek Sz-Sz-B Megyei Szövetsége (MESZÖV). Itt közel tizenöt éven keresztül volt sajtófelelős, illetve a helyi újság szerkesztőbizottságának a vezetője. Emellett számtalan országos és megyei lapnak volt a tudósítója. A rendszerváltás után három évig vezette a nyíregyházi Kézilabda Klubot. 1994-ben az induló Új Kelet megyei lapnál helyezkedett el, mint újságíró, s később ő lett a főszerkesztő helyettes. Az újság 1998-as megszűnésekor „igazolt át" a Kelet-Magyarországhoz. Itt elsősorban belpolitikai témákban, azon belül is a rendőrségi, bűnügyi tudósítások felelőseként vívta ki az olvasók és a vezetők elismerését. 2008-ig dolgozott a szerkesztőségben. Ezt követően sem szakadt el az újságírástól, szerkesztője volt a Start Vox Humana, tudósítója a Vám és Pénzügyőrség lapjának, és haláláig ő „vitte¨ az Index-Keletet, a kelet-magyarországi régió (első sorban Szabolcs-Szatmár-Bereg megye) internetes újságát. Elhivatottságát, szakmai ismeretét számos kitüntetés és elismerés is fémjelzi.

Búcsú a mestertől

Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy... próbálom mondani érte, de gondolataimat emlékképek lepik el.

Abból az időből ismertem, amikor első szárnypróbálgatásaim során még tollal, nem klaviatúrával írtam cikket. A piszkozat után jöhetett a végleges kézzel írott változat, amit – számítógép is internet hiányában... – személyesen vittem az Új Kelet akkori szerkesztőségébe Fullajtár Andráshoz. Azt már nem tudom, hogy miért ő vett a szárnyai alá... Az első alkalommal leültetett magával szemben és nagyon logikusan, rendkívül finoman és udvariasan sorolta a hibáimat. Nem vette el a kedvemet az írástól, sőt, hatalmas lelkesedéssel siettem haza, hogy újra írjam. Másnap ismét ott voltam a szerkesztőségben, s ő azt mondta: – Ez tökéletes. Aztán megjelent életem első, teljes oldalas írása a megyei napilapban. Így kezdődött. Hálás voltam neki, a mesteremnek tekintettem és ez nem változott az évek során.

Andrással, Fulival, Fuli Bandival – ahogy a kollégák gyakran emlegették időről-időre összehozott a munkánk, s az a láthatatlan és megmagyarázhatatlan kapocs, ami összekötött bennünket. Nehéz szavakba önteni az érzést, amit a hír – nem ébredt fel álmából – kiváltott. A megdöbbenés, fájdalom és millió kérdés. Talán többet kellett volna beszélgetnünk. Mennyi mindent nem tudok róla...

De azt tudom, hogy egy kitűnő ember, igaz barát és újságíró távozott el közülünk. Hiányát mindig érezni fogjuk...

Szerző: PG