Béremeléssel indul 2022 – Több szférában is jobb fizetésre számíthatnak a dolgozók

Jelentős béremelésekkel indul 2022 Magyarországon. A közszféra béremelésére 800 milliárd forintot fordít az állam, és 750 milliárd forintnyi adócsökkentéssel segíti a kormány a vállalkozókat a minimálbér-emelés végrehajtásában – közölte Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő. Nő a minimálbér, emelkedik a nyugdíj összege, a 25 évnél fiatalabbaknak pedig nem kell személyi jövedelemadót fizetniük.

A koronavírus-járvány rengeteg munkát ad az egészségügynek, mind a betegek ellátása, mind az oltások beadása. A covid miatt látogatási tilalom van érvényben most is az egészségügyi intézményekben, így a bent fekvő betegeknek még nehezebb elviselni a kórházban töltött időt, egyedül a dolgozókra számíthatnak, akik hivatásuknak érzik munkájukat.

Az, hogy miért választottam ezt a hivatást, az egy elég nehézkes út volt az életem során, de idevezérelt a sors és úgy érzem, hogy jó helyen vagyok. A lényeg az, hogy a betegek el legyenek látva és a szakmai tudásunk legmagasabb szintjén kapják meg azt a törődést, amire szükségük van.” – nyilatkozta Gyüre Anikó, a Jósa András Oktatókórház egyik ápolója.

Gyüre Anikó 2021-ben egy elismerést is kapott, a koronavírus-járvány miatt kialakult többletmunkát köszönték meg az egészségügyi dolgozóknak. A Jósa András Oktatókórházban a beküldött szavazatok alapján ismerték el Gyüre Anikó munkáját, akit egyébként egy barátnője jelölt a díjra.

Béremelés 2022-ben

A 2022-as béremelések többek között a kórházi dolgozókat is érintik majd, a közszféra béremelésére 800 milliárd forintot fordít az állam, és 750 milliárd forintnyi adócsökkentéssel segíti a kormány a vállalkozókat a minimálbér-emelés végrehajtásában.

A járvány nagyon sok mindent veszélybe sodort. Az egészségünket, a gazdaságot, a munkahelyeket és a béremeléseket. Az egészségügyi és gazdasági védekezésre több ezermilliárd forintot fordított már a kormány és ez eredményes is volt. A járvány ellenére is nő a magyar gazdaság. A kormány pedig arra törekszik, hogy a gazdasági növekedésből a munkavállalók is részesüljenek. Ezért a béremelési programok folytatódnak, jelentős béremelésekkel indul 2022. Januártól folytatódik az ápolók béremelési programja, újabb 21 százalékos ápolói béremelés lesz és folytatjuk az orvosok béremelési programját is.” – mondta Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő.

Ennek köszönhetően átlagosan két és félszeresére nő az orvosok fizetése a 2020-as adatokhoz képest.

Kulturális dolgozók

A januári béremelés több szférát is érint, így például 20 százalékkal nő a szociális, a bölcsődei és a kulturális dolgozók bére, illetve 10 százalékos emeléssel számolhatnak a pedagógusok, a rendőrök és a katonák. A rendvédelmi dolgozók februárban hat havi pluszjuttatást is kapnak.

A béremelés célja az, hogy elősegítse az eredményes kulturális feladatellátást és támogassa a kultúrában dolgozók pályán tartását. Mindemellett segíti, hogy a fiatalok olyan életpályát, olyan hivatást találjanak a kultúrában, amely nem csak munkahelyet, de célt is biztosít. Magyarország Kormánya kiemelt feladatként tekint a kultúra megerősítésére, ezt bizonyítja az, hogy a kulturális célú kiadások a GDP-hez viszonyított arányt tekintve Magyarország negyedik éve az első helyen van az Európai Unió tagállamai között.” – mondta videójában Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere.

Új fizetések

Januártól 20 százalékkal nő a minimálbér és a szakmunkás-minimálbér is, így a minimálbér bruttó 200 ezer, azaz nettó 133 ezer forint lesz 2022. január 1-jétől a családi adókedvezmények nélkül. A garantált bérminimum 260 ezer forintra nő, a közfoglalkoztatási bér pedig 100 ezer forint lesz 2022-ben. Január elsejétől a nyugdíjakat 5 százalékkal emelik, februárban pedig egy teljes 13.havi juttatást is kapnak az idősek. A 2021. júliusi átlagkereset szintjéig, bruttó 433 700 forintig nem kell személyi jövedelemadót fizetniük a 25 évnél fiatalabbaknak. A kedvezményt utoljára abban a hónapban lehet igénybe venni, amikor a munkavállaló betölti a 25. évét.