Az Orvosi Kamara, így a megyei szervezete is örült a kormányfő és a kamara hétvégi megállapodásának, mely rendezi az egészségügyben a viszonyokat, kivezeti a hálapénzt, viszont több lehetőségtől is megfosztja a gyógyítókat.
Nem szerencsés, hogy a kamara és a kormány megállapodása után rapid gyorsasággal fogadta el a parlament az új szolgálati jogviszonyt meghatározó törvényt, mely végső egyeztetés nélkül született meg. A kamara egyetért az állami és a magánegészségügy szétválasztásával, az orvos-beteg kapcsolatot megmételyező hálapénz tiltásával, de több ponton hiányosnak, elfogadhatatlannak ítéli a hét elején megszületett törvényt.
„Ez az új egészségügyi szolgálati jogviszony egy olyan, rendvédelmi szerveknél szokásos szolgálati jogviszonyt hoz létre, mely az orvosi léttel nagyon nehezen összeegyeztethető. Ez az új törvényjavaslat ráadásul az alapellátókat kihagyja a bérrendezés keretéből. Jó, ha tudja mindenki, hogy a háziorvosok ebből a bérrendezésből kompletten kimaradtak, és ugyanúgy igaz ez azokra a vállalkozó orvos kollegákra, akik szakrendelőkben teljesítettek közfinanszírozott közellátást eddig is, csak egy kft. volt, aki foglalkoztatta őket” – tájékoztatott dr. Soós Zoltán, a Magyar Orvosi Kamara Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Szervezetének elnöke.
Komoly kötelezettségek is járnak a béremeléssel. Nemcsak járványügyi helyzetben, de békeidőben is marad a kirendelhetőség intézménye, mely néhány nap felkészülés után Nyíregyházáról, mondjuk Zalaegerszegre 1+1 évre helyezhetné át az orvost. Ez nem megszokott, és az orvosi léttől teljesen idegen. A kamara megkereste a minisztériumot, módosításokat juttatott el a döntéshozókhoz, és sürgős intézkedést vár több kérdésben is.
„Gulyás Gergely miniszter úr nyilatkozatát üdvözöljük az alapellátók nevében, miszerint egy másik jogszabályban fogják rendezni az alapellátás bérrendezését, de erre jelenleg semmiféle garanciát nem látunk. A kamara részéről jogi garanciákat követelünk arra, hogy az alapellátásban is megtörténik ugyanez a bérrendezés január 1-jével, ahogy a kórházi ellátásban meg fog történni. Ha nem, akkor január 1-jétől az a helyzet fog előállni, hogy a velem hasonló szolgálati jogviszonnyal, gyakorlattal rendelkező kollega bére a kórházban – az ő szuper bruttója, az ún. bér- és járulékteher, tehát az összes költség – magasabb összeget fog kiadni, mint az én praxisom teljes finanszírozása, amiből én három ember fizetését kell, hogy kigazdálkodjam, illetve a praxis összes járulékos költségét. Azt hiszem, hogy ez tarthatatlan” – folytatta Soós doktor.
A január elsejétől hatályba lépő törvényből kimaradtak nemcsak a háziorvosok, de az egészségügyi szakdolgozók, ápolók és asszisztensek. Mint ismert, ebben a körben jelenleg is zajlik egy átfogó béremelési program, de korántsem követi azt a mértéket, mely elfogadható lenne, illetve hátrányosan érinti az alapellátásban szolgálókat. Ebben a kérdésben a kamara kiáll a szakdolgozók mellett, de ez ügyben a Szakdolgozói Kamara kell, hogy lépeseket tegyen.