Befejeződött a Keleti lakótelep leromlott, komfort nélküli, lakhatatlan házainak elbontása

Befejeződött a Keleti lakótelep leromlott, komfort nélküli, lakhatatlan házainak elbontása

Befejeződött a Keleti lakótelep régi, komfort nélküli, leromlott állapotú épületeinek elbontása Nyíregyházán az Orosi út és a Kállói út között. A munkálatok mintegy másfél éven keresztül folytak, és 27 lakótömböt érintettek, melyeket közel 121 millió forintnyi forrásból, mintegy másfél év alatt bontottak el. A munkálatokat megelőzően összesen 186 lakást újított fel az önkormányzat. Ebből 77 lakás külső és belső felújításon esett át, 109 lakás pedig külsőleg újult meg, hőszigeteléssel és tetőcserével.

Bontási terület

A Keleti lakótelep bontási munkálatai a Tüzér, a Gerliczki Mihály, a Vandlik Márton, a Csáki István és a Tarcsay István utcán valósultak meg. A gyakran már életveszélyessé vált, komfort nélküli, romos épületekből a lakók önállóan, valamint az önkormányzat segítségével tudtak elköltözni.

Egy olyan programot indítottunk először is, ami segített elhelyezni az ott élőket. Ezt követően megvizsgáltuk, hogy mit lehet kezdeni az épületekkel. Sajnos ezek azt mutatták, hogy ezeket az épületeket le kell bontani, a felújításuk már lehetetlenné vált. Ezért az önkormányzat 2020 márciusa és 2021 októbere között saját költségből finanszírozva, mintegy 121 millió forint összköltséggel ezeket a komfort nélküli, gyakran már lakhatatlan épületeket elbontotta.” - mondta el Dr. Kovács Ferenc, polgármester.

A lakók elhelyezése

- Mintegy 27 darab, négylakásos lakótömb volt található a telepen, melyeket a másfél év alatt 3 ütemben bontottak el - tette hozzá a polgármester. A szakaszos bontási program előfeltétele volt, hogy az ott élőket megfelelő körülmények között tudják elhelyezni, a város több pontján. A munkaterület átadását megelőzően az egykori lakók megújult, komfortos lakásokba költözhettek.

Közös érdek, együttműködő helyiek

– A lakosok sokkal jobban partnerek voltak a költözésben, mint ahogyan azt egyébként a közvélemény gondolja, hiszen ők szeretnének kimászni abból a gödörből, amiben benne vannak, éppen ezért aktív szerepet vállaltak a több éves folyamatban – ezt már Jászai Menyhért alpolgármester mondta a Városházán rendezett sajtótájékoztatón. Hozzátette, az ott lakók kevesebb, mint fele költözött a Huszár lakótelepre, többen integrált környezetben található önkormányzati bérlakásokba kerültek, és mintegy harmaduk saját maga oldotta meg a további lakhatását - ezekből a telepekből pedig van út kifelé, amely a társadalmi integrációt is megkönnyíti, tette hozzá az alpolgármester.

Itt egy bő 10 éves munka nagyon fontos állomásához érkeztünk. A nyíregyháziaknak nem kell bemutatni, hogy milyen méltatlan lakhatási körülmények között éltek emberek tucatjai, százai ezen a telepen. Ha társadalmi integrációról beszélünk, akkor mindenképpen első helyen a lakhatást említeném meg, ugyanis méltó lakhatási körülmények nélkül nem lehet integrációról beszélni. A másik a munkahelyteremtés, és itt kapcsolódnék a gazdaságfejlesztéshez, hiszen aki tud és képes dolgozni, az dolgozzon is, és ezzel párhuzamosan a képzések az oktatás és a szocializáció is kiemelten fontos az integráció elősegítésében.” - mondta el az alpolgármester.

Felújított épületekbe költözhettek

A bontást megelőző beruházások keretében összesen 186 lakás újult meg. Ezek közül 77 lakás külső és belső felújításon esett át, 109 pedig külsőleg újult meg, hőszigeteléssel és tetőcserével. A sajtótájékoztatón elhangzott: a Keleti lakótelep elbontásával így létrejött egy fejlesztési terület, amelyet a város hosszú távú érdekeit figyelembe véve alakítanak majd ki.

Kapcsolódó galéria

Szociális városrehabilitáció - sajtótájékoztató 20211018