– Láttam néhány világvárost, szépek is, jók is, de semmi sem annyira kedves a szívemnek, mint Nyíregyháza. Az idõ múlásával egyre inkább látom, milyen meghatározó szerepe volt a városnak gyermekkoromban, személyes fejlõdésemben. Egy multikulturális világban, távol a szülõhazámtól, egy nyírségi „kozmopolita” vagyok. A legemlékezetesebb karácsonyom valószínûleg az volt, mikor vagy gyertyával, vagy csillagszóróval felgyújtottuk a fenyõfát, és a lángok belekaptak a függönybe. Ma is látom magam elõtt derék, hõsies apámat karácsonyfatüzet oltani.

A karácsony ünneplése Kanadában, de ha jól értesültem, egyre inkább Magyarországon is, kommercializálódik; vásárlásról és pénzköltésrõl szól. Én ezt másképp élem meg. A gyülekezettel mi a közös ünneplésre, az együtt örülésre helyezzük a hangsúlyt, mert nem az ajándék, hanem az ajándékozás mögött meghúzódó szándék az, amire mindenki vágyik... hogy gondolnak rám, fontos vagyok másoknak, engem szeretnek. Ennek természetesen szerves része az ajándékozás, de egy bátorító szó, egy simogatás vagy mosoly néha a legnagyobb – és legritkábban kapható – ajándék. Itt a városok gyönyörûen díszítettek, mindenütt kellemes zene szól, drága parfümillat száll a levegõben és tele van a Louis Vuitton szaküzlet.

Az újévi fogadalmakról leszoktam. Gombóc Artúr sem tudott a segítségével lefogyni. Talán annyit kívánok, hogyha én nem tudok kisebb lenni, a barátaim gömbölyödjenek. 2017-ben egyébként önmagam és lelkem mélységeinek megismerésében szeretnék tovább jutni.

Bruszel Dóra