Bajtársi találkozó – 35 éve alakult a 65. Damjanich János Gépesített Lövészdandár

A 65. Damjanich János Gépesített Lövészdandár megalakulásának 35. évfordulója kapcsán bajtársi találkozót szerveztek Nyíregyházán. Régi emlékekről, de a mai kor kihívásairól is beszélgettek, majd koszorút helyeztek el az egykori Zrínyi, majd Báthory István laktanya falán.

Az egykori Zrínyi laktanya területén találkoztak a bajtársak csütörtök délelőtt, az épület ma már az Esély Centrum konferenciatermének biztosít helyszínt. A ’80-as években, konkrétan 1987. július elsején alakult a 65. Damjanich János Gépesített Lövészdandár, az akkori időszakról és helyzetről mesélt Tasnádi János nyugállományú alezredes.

35. évforduló

Ez még az elmúlt rendszerben volt, amikor a varsói szerződés tagjai voltunk, az időszakra jellemző gazdasági válságok sorozata, tehát anyagi okai is voltak a megalakulásnak, másrészt a hivatásos állomány, főleg a tiszti és tiszthelyettesi állománynak a csapat szinten dolgozó része annyira hiányos lett, hogy valamit csinálni kellett. Ennek az egyik megoldása volt a vezetői szinteknek a lecsökkentése. Ezt az egész feladatrendszert rubin feladatnak hívták, aminek következtében jó néhány magasabb szinten dolgozó katona lejjebb került a csapatokhoz és így a csapatoknál a rendkívül feszítő, hivatásos állomány hiány csökkent. Nem szűnt meg, de csökkent jelentősen” – nyilatkozta Tasnádi János nyugállományú polgári védelmi alezredes.

A katonák alapvetően harcjárműveken közlekedtek, a dandár létszáma nagyjából ötezer fő volt, ehhez tartozott 142 darab harcjármű. Ezek gumikerekes, de kellő fegyverzettel ellátott páncélozott járművek voltak. Így egy korszerű alakulatnak számított, a szerepe igen jelentős volt, egy alapegysége volt a szárazföldi összfegyvernemi haderőnek – tette hozzá Tasnádi János, a dandár parancsnokának haditechnikai helyettese.

Bajtársi találkozó Nyíregyházán

Az állomány átlagéletkora 30–40 év körül volt az alakítás idején, így a legtöbben ma már 70 év fölöttiek, ők vettek részt a csütörtöki találkozón.

Az akkori körülbelül 130–140 fős hivatásos állományból sajnos 44-en már nincsenek közöttünk és úgy gondoltuk, hogy éppen ideje lenne, hogy aki még él, azokat egy bajtársi találkozón összehívjuk, beszéljünk a régi emlékekről, vitassuk meg a mai kornak a jellemzőit, kihívásait és emlékezzünk azokra, akik ma már nincsenek, illetve azokra az úgynevezett hősi időkre, amikor mi voltunk valakik” – tette hozzá Tasnádi János.

Az egykori bajtársak a Nyíri Honvéd Egyesület által állított emléktáblát is megkoszorúzták, amellyel az 1952-ben létesített Zrínyi, majd Báthory István laktanya és a benne szolgáló katonákra emlékeznek.