Az utolsó idegenbeli meccs
Kazincbarcikára látogat a bajnokság utolsó előtti fordulójában a Szpari. A Nyíregyháza már az előző mérkőzésen bebiztosította első helyét, de szeretne nyerni a hétvégén is. A csapatnak ez lesz az utolsó meccse idegenben.

A borsodiakkal sok nagy csatát vívott már a Nyíregyháza, főleg az NB II-ben. Az elmúlt három évtizedben 32 alkalommal találkoztak az együttesek a másodosztályban, 13-szor a Szpari győzött, 10-szer lett döntetlen, és 9 esetben a KBSC nyert. Ősszel az NB III-ban találkoztak a felek, és 2–2 lett a végeredmény, a mieink mindkét gólját Mohamadou Abdouraman szerezte, és a szünetben még 2–0-ra vezetett a Nyíregyháza, de Lipusz a folytatásban kétszer is betalált. A Szpari már bajnokként léphet pályára Kazincbarcikán.

Rajtunk van a Szpari címer, így nem tehetjük meg, hogy könnyedén vesszük a találkozót. Bár a bajnoki cím megvan, szeretnénk győzni Kazincbarcikán. Nem foglalkozom az ellenféllel, mi a saját játékunkat szeretnénk majd játszani vasárnap – mondta Mátyus János vezetőedző.

A Szparinál már a jövőt tervezik. A héten Rubus Tamással és Szokol Zsolttal is megállapodtak a vezetők a folytatásról. A két védő három éve egyszerre érkezett Újpestről.

Furcsa kimondani, hogy már három éve itt vagyok, nagyon szép esztendők voltak, így nem is kellett sokat gondolkodnom a maradáson. A klubtól kaptam egy ajánlatot, elfogadtam, és készülök az NB II-re. Örülök, hogy Rubus Tamás is maradt, korábban már Békéscsabán és Újpesten is együtt játszottunk, szeretem, ha ott van mellettem a pályán – mondta Szokol Zsolt játékos.

A csapatnál többen sérüléssel bajlódnak, de javul az állapotuk, így a legutóbbinál bővebb keret áll majd a szakmai stáb rendelkezésére.

Dankó L.