Az Úr érkezése

A 402. énekkel állt közönség elé Mikulecz Mónika, a szavalóverseny legrutinosabb versenyzője. Bonyhádról, a Petőfi Sándor Evangélikus Gimnáziumból érkezett, és már negyedik alkalommal jött el a nyíregyházi megmérettetésre. Azt mondta, a verseny sokat ad számára.

– Ennek a szavalóversenynek van egy semmihez nem hasonlítható érzelmi világa – próbálta megfogalmazni Mónika, miért fontos számára az, hogy évről évre eljöjjön az ökumenikus szavalóversenyre. – Ettől az ember feltöltődik, és kap valami olyan pluszt, ami végigkíséri az iskolai tanév végéig. Amilyen élményeket itt szerez az ember, az örökre megmarad.

További képekért kattintson a fotóra!

Már 23. alkalommal rendezték meg Az Úr érkezése ökumenikus szavalóversenyt Nyíregyházán, az Evangélikus Kossuth Lajos Gimnáziumban. Az országos megmérettetésre idén a szabolcsi megyeszékhely középiskolásai mellett Kisvárdáról, Nyírbátorból, Debrecenből, Sárospatakról, Bonyhádról, Orosházáról és Sopronból is érkeztek versenyzők.

 

CÉL A KÖLTÉSZET NÉPSZERŰSÍTÉSE

 

Ebben az évben a reformáció 500. évfordulójára készülve Luther énekeket és zsoltárparafrázisokat szavaltak a verseny résztvevői. A rendezvény célja a versek, a költészet népszerűsítése.

– A vers, a költészet talán kevésbé népszerű, mint a korábbi években – mondta Tar Jánosné, a Nyíregyházi Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium igazgatója. – Több iskolából érkezik olyan versmondó, aki végzős diák, és csak nemrég derült ki róla, hogy mennyire tehetséges versmondó, és hogy milyen széles körben ismer verseket. Azt látom, hogy ebben a mai, „felgyorsult” világban kevesebb idő jut arra, hogy erről beszélgessünk, hogy kiderüljön, mi az, ami egy-egy emberben mélyen rejtőzik, mi van a lelkében, mi iránt érdeklődik. Talán ez a szavalóverseny is segít abban, hogy a költészet iránti érdeklődés a felszínre kerüljön.

 

ZENÉS VERSEKKEL, KÖTETBEMUTATÓVAL IS KÉSZÜLTEK

 

A szombat délelőtti döntő után az Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium kamarakórusa megzenésített verseket adott elő, majd a Reformáció kincsei című kötet szerkesztőpárosa, Kollega Tarsoly István és Kovács Eleonóra bemutatták a reformáció 500. évfordulója alkalmából megjelent könyvet.

F. A.

(Fotó: Trifonov Éva)