Az olimpián is bizonyítottak a szabolcsi konyhaművészek!

Két érem, három diploma. Ezzel térek haza a magyar séfek és cukrászok az idén Erfurtban megrendezett kulináris olimpiáról. Az eseményre a megyéből öt jól ismert szakember vállalta a felkészülést. Szabó Sándor és Bereczki Attila mestercukrászok karamell-artisztikában indultak. Egyéni szakács kategóriában pedig Cziránku István, Huszár Tibor és Konyári Sándor mesterszakácsok képviselték Magyarországot. A királyi mesterszakács címmel is rendelkező Konyári Sándor utoljára 16 éve vett részt az olimpián.
- Nagyon sokat fejlődött a világ az elmúlt tizenhat évben. Mind tálalásban, mind textúrákban és látványban is. Eleve a mostani év Luxemburg után trendváltónak nevezhető, mert a versenykiírás is megváltozott az olimpián. Eddig lehetett kategóriát választani, hogy hidegtálat vagy azt a fingerfood-os dolgot készítjük el, amivel most indultunk, vagy éppen melegen elképzelt, de hidegen kivitelezett dolgokat, most a szakácsoknak csupán egy kategória volt, ami azt jelenti, hogy csinálni kellette egy öt fogásos gálamenüsort – tette hozzá Konyári Sándor.

Ütőképes csapat, nagyszerű egyéni eredmények

Cziránku István mesterszakács már arról beszélt, hogy 1999 óta most sikerült egy valóban ütőképes csapatot összeállítani és az eredmények alapján jól is szerepeltek. Egy arany, egy ezüstérem mellett, három diplomával térek haza. - Mindannyian pontszerző helyen végeztünk, ez azt jelenti, hogy a legrosszabb minősítést is diploma. Ez a pontozás szerint az jelenti, hogy mindannyian a felső 30%-ba kerültünk. Tehát az elérhető 100 pontból legalább 70-et ért a teljesítményünk. Hozzáfűzőm, hogy 100 pontot senki sem kapott. A két mestercukrászunk közül pedig az egyik aranyérmet szerzett, a másik diplomát – fejtette ki büszkén Cziránku István.

Még csak 26 éves!

A séfek közül a legjobban a 26 éves Huszár Tibor szerepelt. A Hotel Korona mesterszakácsa ezüstérmet kapott az erfurti olimpián. - Egy öt fogásos menüt, valamint két fajta fingerfoodot kellett készíteni, ebből kettő hideg, kettő pedig melegen elképzelt, hidegen kivitelezett változat volt. Nekem ez a megmérettetés óriási dolog. 26 évesen kijutni egy nemzetközi versenyre, és hála istennek egy ezüst éremmel hazajönni, ez rettentő nagy dolog számomra – mesélte el Huszár Tibor.

Az IKA gasztronómiai szakkiállítás keretében négyévente megrendezett kulináris olimpián idén 50 ország képviseltette magát. Több mint nyolcszáz egyéni kiállító, 32 nemzeti és 20 junior válogatott, 59 regionális együttes, valamint 85 gyümölcs- és zöldségszobrász mutatkozott be az elismert szaktekintélyekből álló zsűrinek és a közönségnek.

Z. Pintye Zsolt