Az év legszebb ünnepének gyökerei
A hagyomány úgy tartja, hogy a karácsony Jézus Krisztus születésnek időpontja, és e dátum egyben időszámításunk kezdete is. Azonban a valóság ennél valamivel árnyaltabb. A következőkben végigvesszük, hogy a különböző kultúrák ebben az időszakban mit és miként ünnepeltek, és a végére igyekszünk járni annak, hogy mikor is jött a világra valójában a Megváltó.
Ahogy korábbi írásainkban utaltunk rá a kereszténység elterjedése előtti időkben is ünnepi időszaknak számított a téli napforduló (december 21.) körüli időszak. Ezek egyike volt az ókori Rómában megült Saturnalia ünnepe.
A Saturnalia ünnepeket az ókori rómaiak december 17-én, a téli napforduló idején, az őszi vetés befejezésekor ülték meg Szaturnusz isten tiszteletére. Nagy lakomákkal, ivászatokkal, tánccal, zenével ünnepeltek ilyenkor. Bizonyos munkákat tiltottak az ünneplés alatt, és megajándékozták ebben az időszakban a szolgáikat. Otthonaikat örökzöld borostyánnal díszítették.
A császárok korában szabályozták ezt az ünnepet. Augustus három napot engedett, Tiberius és Caligula is megtoldották ezt egy-egy nappal. A szabályozás előtt vagy a szabadosabb években az sem volt ritka, hogy a Saturnaliak egyhetessé dagadtak, és december 25-én értek csak véget. Az uralkodók bőkezűek voltak a népükkel az év ezen időszakában: cirkuszi versenyek, gladiátorjátékok és alakos felvonulások követték egymást. Mindezek a bolondok ünnepének vagy a karneválok ősének is tekinthetők.
A gazdagok a szegényeket és a rászorulókat megvendégelték, a rabszolgák ilyenkor az uraság asztalához ültek.
A hagyományos népi és egyházi értelmezés szerint az ágak tüze és izzó parazsa a melegséget szimbolizálja, és a sötétséget oszlatja el az emberek életéből (MTI-fotó: Molnár Edvárd)
A téli napforduló ünnepe vagy ahogy a kelták és az északi népek nevezik, Yule számos érdekességet hordoz magában. A keltáknál a yule szó kereket jelent. Mindez a körforgásra, a folyamatos változásra utal. Ahogy az évszakok követik egymást, úgy jön egymás után a vetés és az aratás, az élet és a halál. Mindezek elválaszthatatlan folyamatok.
Yulekor az újjászületést és a fény visszatérését ünnepelték. A kelták ajtóikra örökzöldekből készített koszorúkat aggattak, amelyeket magyallal és fagyönggyel díszítettek. A legendák úgy tartják, hogy a napforduló idején a Tölgykirály győzedelmeskedik a Magyalkirály felett, a fény legyőzi a sötétséget.
Ez időtájt Yule-tuskót égettek, Yule-fát állítottak, táncmulatságokat rendeztek és megajándékozták egymást. Így köszöntötték az újesztendőt. A druidák által levezényelt szertartások legtöbbje a fák körül zajlott, még ezekből az időkből származik a fagyöngy alatti csókváltás szokása is.
Érdemes kicsit megvizsgálni a mi karácsony szavunk is. Bár nem él élénken a köztudatban, de honfoglaló őseink még a keresztény vallás felvétele előtt fát állítottak, amelyet pazarul feldíszítettek. A nagy fa ágaira apró csillagokat és gömböket helyeztek, a tetején kapott helyet egy nagyobb csúcsdísz, egy csillag.
A napfordulókor fehér kerecsensólymot is röptettek, mely a megszülető fényt jelképezte az ő köreikben is. A fa a kutatók szerint a világfával volt egyenlő, a kerecsen szó pedig átalakult kissé, és nálunk a kereszténység legszebb ünnepének neve innen eredeztethető.
Szokás volt még ilyenkor zengetni is. A szertartások elején vízzel megrajzolták a bűvös, mágikus kört, amin belül a sámán dob segítségével kiválasztotta azokat a férfiakat és nőket, akik a négy égtáj felől meggyújtották a tüzet: a földi tüzet az égi tűz tiszteletére. A szertartás során a résztvevők által mindenféle hangszerrel, síppal, dobbal, kürttel, gonggal, haranggal zengettek, illetve a hozott ételeket és italokat a lehívott energiákkal feltöltötték, hogy azok később elixírként, gyógyszerként szolgálhassanak.
Baji Miklós Zoltán békéscsabai művész, sámán tűzimádó szertartást vezet a téli napfordulókor rendezett ünnepségen Békéscsabán (MTI-fotó: Lehoczky Péter)
Krisztus születésének megünneplése csak később, a kereszténység térhódításával került előtérbe, ám ezután fokozatosan egybekapcsolódott a téli napforduló pogány ünnepével. Ténylegesen Nagy Konstantin egyházi reformja és a kereszténység államvallásként való bevezetése után, a niceai zsinat intézkedései kapcsán 325 és 335 között ismerték el ünnepként.
Egyes vélemények szerint Jézus december 20-án született, ám mások szerint április 18-19-én. Míg mások szerint november 25-én, sőt egyes elméletek szerint Vízkeresztkor, azaz január 6-án látta meg a napvilágot. A zsinat után a határozat december 25-ét jelölte meg az ünnep napjának, hogy ezzel a már említett pogány ünnepet a Szent Iván-éjszakához hasonlatosan új formában a keresztény ünnepnapok és szokások részéve tegyék. Így lett a fény újjászületésének ünnepéből az üdvösség napja, amely a Megváltó születését ünnepelte. A probléma gyökerét az adta, hogy a Szentírásban, a Bibliában sem volt egyértelmű utalás arra, hogy Jézus Krisztus mikor is született. A decemberi időpontot az is megkérdőjelezte, hogy a jól ismert történet szerint születésekor a pásztorok éjjelente a mezőkön vigyáztak a nyájaikra. Ez télen egészen biztosan nem történhetett, mivel akkor Júdeában túl hideg van ehhez. Lukács evangéliumában az olvasható, hogy a várandós Mária és József a római népszámlálás miatt utazott Betlehembe. A népszámlálások azonban nem télen voltak, éppen azért, mert ilyenkor a hideg és esős idő miatt az utak nehezen voltak járhatók.
Sőt a csillagok sem támasztották alá a téli születésnapot. A kutatók a feljegyzéseket böngészve próbálták kideríteni, hogy évezredekkel ezelőtt mi lehetett az az égi jelenség, amely útba irányította a napkeleti bölcseket. Azt találták, hogy ez nyáron, pontosan június 17-én történhetett, a Vénusz és a Jupiter együttállása, ami különösen fényes, sokáig látható csillagként jelent meg az égbolton. Ez időszámításunk előtt 2-ben történt.
Máté evangéliumából pedig azt tudjuk meg, hogy Heródes azért ölette meg az összes, két évnél fiatalabb gyermeket Betlehemben, hogy a Megváltó is biztosan közöttük legyen. A terv aztán nem jött össze, mert Józsefet egy angyal figyelmeztette álmában, hogy menekítse Egyiptomba a fiát. Csakhogy a történészek szerint Heródes időszámításunk előtt 4-ben meghalt. Ebből adódik, hogy Jézusnak valamikor időszámításunk előtt 4 és 6 között kellett születnie.
Betlehemi csillag
A karácsony valamennyi kultúrában önálló elnevezést kapott, amely arra utal, hogy mindenhol különleges jelentőséggel bírt ez a nap. A mi karácsony szavunknak a lengyel megfelelője, a kolenda vagy az orosz koljáda, ami viszont karácsonyi éneket jelent. Az angol Christmas szó Krisztus nevére utal, míg a német Weihnacht és a holland kertsmisse a szent éj egyházi ünneplésére vonatkozik.
A latin natalis (születés) szóból származik a latin nyelvek mindegyikének karácsony szava: a francia noël, az olasz natale, a spanyol navidad, illetve még a walesi nadoling szó is. A karácsony ősibb, napfordulót idéző jellegét a skandináv jul szó idézi, melyből az óangol yule is származik. A szó pontos jelentése azonban nem ismert, talán a téli ünnepi időszak eredeti nevét jelölheti.
Forrás: hirado.hu
