Autizmus világnapi séta és futás – Több mint kétszázan érkeztek az Erdei Tornapályára

Sétálj, fuss, szaladj – a jótékonyság nevében. Így szólt a Most Élsz Egyesület meghívója a vasárnap rendezett programról. Április 2-a az autizmus világnapja. Ezen a napon a figyelem az autistákra és családjaikra irányult, Nyíregyházán is, ahol a jótékonyság jegyében szerveztek sétát és futást, valamint megemlékeztek születésének 80. évfordulója alkalmából dr. Endreffy Ildikó orvosbiológusról, aki 35 éven keresztül kutatta és segítette az autizmussal élő családok életét. Az esemény megnyitóját követően közös bemelegítéssel indult a program, majd elrajtoltak a 8 kilométerre vállalkozó futók.

A nap folyamán megemlékeztek születésének 80. évfordulója alkalmából dr. Endreffy Ildikóról, aki volt Nyíregyháza alpolgármestere, a Nyíregyházi Evangélikus Egyház emblematikus személye és mintegy 35 éven keresztül, a Jósa András Oktatókórházban orvosbiológusként kutatta és segítette az autizmussal élő családok életét. Laboratóriumi vizsgálatok segítségével igyekezett megtalálni az autizmusban rejlő anyagcsere betegségeket, hazai és nemzetközi szinten publikálta eredményeit. A vasárnapi eseményen dr. Endreffy Ildikó családja is részt vett.

A rendezvény a Most Élsz Egyesület szervezésében valósult meg, több mint kétszáz résztvevő érkezett az Erdei Tornapályára, akik 4 és 8 kilométeres távon futhattak, vagy teljesíthették a 2 kilométeres sétát. Tizennyolc civil szervezet segítette az egyesület munkáját, a helyszínre érkezőket egészségügyi vizsgálatok is várták. Minden résztvevő éremmel gazdagodott az első Autizmus Világnapi Séta és Futás, valamint a Dr. Endreffy Ildikó Emléknap alkalmából.

További részletek a videóban: