Átadó – Fejlesztették a Tündérkert Keleti Óvoda Élet úti Telephelyét is!
Fotó: Szarka Lajos

2019-ben egy bölcsőde fejlesztése, valamint 10 óvoda energetikai és 7 óvoda komplex korszerűsítése valósul meg Nyíregyházán, 2 projekt keretében.

Többek között a Tündérkert Keleti Óvoda Élet úti Telephelyét is fejlesztették az Önkormányzati épületek energetikai korszerűsítése Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzatánál III. ütem című projekt keretében. A munkálatok valamennyi helyszínen a terveknek megfelelően haladnak, haladtak, erről szólt Nyíregyháza polgármestere.

Dr. Kovács Ferenc hangsúlyozta:

Két csomagban, projektben fejlesztettük az óvodáinkat, bölcsődéinket. Évekkel ezelőtt elhatároztuk, hogy 2020-ra az önkormányzat mind a 34 óvodája és 9 bölcsődéje teljesen megújul. Gyakorlatilag úgy állunk, hogy egy óvoda híján ezt az idén már teljesíteni tudjuk, de a hiányzó egy, orosi óvoda is hamarosan korszerűsödik majd!

Az Élet úti nevelési intézménynél az elsődleges cél az energetikai korszerűsítéssel az volt, hogy az energiára fordítandó költségek jelentősen csökkenjenek, hatékonyabb legyen az energiafelhasználás. A bruttó 22 millió forint értékű fejlesztés során többek között a homlokzati és lábazati falak hőszigetelése, a padlásfödém szigetelése, külső nyílászárók cseréje, valamint napelemes rendszer kiépítése valósult meg, de bent is több mindent fejlesztettek, újak a radiátorok is.

Török Edit intézményvezető hozzátette:

A belső részeken a fűtés teljes korszerűsítésére került sor, illetve kialakítottak egy akadálymentesített mosdót is. Ez azért jó a gyermekeknek, mert azt tapasztalják, tanulják meg, hogy az energiaforrásainkkal takarékosan, gazdaságosan kell bánni. Ezzel elindítjuk őket a környezettudatos nevelés felé, illetve példaként is ezt állítjuk eléjük.

A felújított intézményt hétfő délelőtt adta át városunk polgármestere. Dr. Kovács Ferenc ajándékkal is kedveskedett az orosi intézménybe járó gyerekeknek. Egy nagy doboznyi építőjátékot vitt a Tündérkert Keleti Óvoda Élet úti Telephelyének óvodásainak.

Kapcsolódó galéria

Megújult a Tündérkert óvoda Életút telephelye