Angol nyelvű, nemzetközi diploma – Singapurból és Bécsből is érkeztek Nyíregyházára

Angol nyelvű, nemzetközi diploma – Singapurból és Bécsből is érkeztek Nyíregyházára

Egy nemzetközi mesterképzés tudományos kurzusa közben tette a bejelentést a Debreceni Egyetem Egészségügyi Karának vezetése arról, hogy jövő ősszel angol nyelven is indítja Szociális Munka és Szociális Gazdaság témájú kétéves képzését.

A Debreceni Egyetem Egészségügyi Kara mesterképzésének nemzetközi kurzusa november 4. és 15. között a szociális gazdaság jövőjéről és kihívásairól szól. Az előadók az Egyesült Államoktól Észak – Macedóniáig terjedő területen fellelhető tanulságokról, szakmai programokról tájékoztatták a mesterképzés hallgatóit, akik Singapurból és Bécsből is érkeztek Nyíregyházára,  hogy a követelmények szerint itt gyűjtsék credit pontjaikat. Eközben tett nagy jelentőségű bejelentést az iskola dékánhelyettese.

Rusinné Dr. habil Fedor Anita, az Egészségügyi Kar dékánhelyettese kiemelte:

Örömmel jelenthetjük be, hogy a 2010-ben elindult Szociális munka és szociális gazdaság magyar nyelvű mesterképzésünk 2020 szeptemberében angol nyelven is indul. Nagy öröm ez számunkra, hiszen korábban, 2017-ben már elindítottuk az első angol nyelvű képzésünket, ennek a neve az Egészségügyi  Szociális Munka mesterszak. Az első végzős kontingenst az idén nyáron indítottuk útjára.

A 12 friss diplomás nagy része külföldi, kik általában még tovább tanulnak, de többen munkát vállalnának, ehhez azonban a magyar nyelv beszédszintű elsajátítása szükséges. A 2020 szeptemberében induló második angol nyelvű mesterképzés 7 európai egyetem együttműködésében valósul meg. Nyíregyháza mellett Bécs, Kolozsvár, München, Katovice, Trnava és Ostrava intézménye vesz részt a programban, mely nemzetközi diplomát ad. A programot a felvételi eljárás keretében is meghirdetik, illetve más fórumokon is hírét adják az angol nyelvű mesterképzésnek.

Dr. habil Fábián Gergely főiskolai tanár, tanszékvezető hozzátette:

Az alapkoncepció az az volt, hogy lehet, hogy valaki az alapszakot kiváló eredménnyel elvégzi. Az is lehet, hogy nagyon jó szakember, szociális munkásként kiváló  munkát végez, de előbb – utóbb mindenkinek az életében bekövetkezik az a pillanat, amikor csoportvezető lesz, középvezető, vagy esetleg magas vezetői funkcióba kerül, tehát neki kell menedzselnie egy intézményt, egy szolgáltatást. Erre nem tudjuk felkészíteni az alapszakos hallgatókat egyszerűen azért, mert nincs elég idő, meg energia, hogy még ezt a tudást is megpróbáljuk közvetíteni, ezért gondoltuk, hogy ez legyen egy mesterszaknak a feladata.

Nemzetközi kitekintésből kerülnek a vezetői ismeretek a hallgatók elé, pl. a projekt tervezés, pályázatírás, szervezet lélektan és szervezet szociológia, illetve egyéb marketing ismeretek. Olyan vezetői képességeket tanítanak, mely elsősorban a civil szféréban alkalmazható. 

Az angol nyelvű képzés díja tanévenként 5 ezer dollár, melyre két ösztöndíj programnál is lehet pályázni. Az egyik a Stipendium  Hungaricum, a másik az Ösztöndíjprogram Keresztény Fiataloknak.