Amiről az utcák mesélnek... - Régi mesterségek nyomában

Amiről az utcák mesélnek... - Régi mesterségek nyomában
Amiről az utcák mesélnek... - Régi mesterségek nyomában

Nyíregyházát földrajzi adottságai nem arra predesztinálták, hogy ipari nagyvárossá legyen, ahogyan azt Geduly Henrik is megfogalmazta monográfiájában: „a szűk Ér-folyón kívül a természet itt mit sem nyújt, amit az ember, mint készen kapott erőfejlesztő vagy anyagnyújtó közeget felhasználhatna”. Bár 1842-tõl rövid ideig működött itt egy dörzsgyufagyár, 1846-tól pedig egy szintén rövid életű szivargyár is, amelyeknek termékei az egész országba eljutottak, a nagyipari vállalkozások azonban sokáig mégsem tudtak tért hódítani, a kézműipar dominált.

A város betelepülését követően, miután a határban lévő földeket is kiosztották, az elöljáróság már nem látta szívesen azokat a beköltözőket, akik a lakhatásuk mellé földet is igényeltek. Annál inkább szívesen fogadták a kézműveseket, akik a földművelésre berendezkedett lakosok iparcikkek iránti egyre növekvő igényét orvosolhatták. A kezdetben önellátásra berendezkedő gazdák szükségleteit mindössze 1 borbély, 1 molnár, 1 kerékgyártó, 1 csizmadia, 1 varga, 2 szabó és 2 nyeregcsináló látta el. Számuk azonban fokozatosan nőtt: 1761-ben a mesterek már 18-an voltak, az 1770-es években 8 iparágban 26 fő dolgozott, 1793-ban pedig már 252, különböző mesterséget folytató lakosról szóltak az összeírások. Az iparosok többsége felvidéki városokból érkezett, tudtak írni és olvasni, nagy tapasztalatokkal rendelkeztek, és tudásukat igyekeztek a közösség javára kamatoztatni.

Geduly Henrik 1896-ban megjelent monográfiájából tudjuk, hogy akkoriban 760 mester próbált megélni szakmájából. 35 iparágat sorol fel, név szerint megemlítve azok művelőit. Kiderül, hogy legtöbben a csizmadiák (159), a szabók (110), a cipészek (81), az asztalosok (50), az ácsok (44), a szűcsök (41) és a kőművesek (38) voltak. A listán ma már kihalt mesterségek is találhatók, mint pl. kefés, rostás, fésűs. A csizmadiák jelentőségét növeli, hogy közülük kerültek ki az 1885-tõl működő ipartestület első elnökei is. E régi iparosok emlékét is őrzi a Sóstói Múzeumfalu, ahol néhány mesterségnek berendezett műhelye repíti vissza a látogatókat a múltba.

 

 

(Szerzõ: Ilyés Gábor helytörténész, www.emlekjelek.hu)