Kállay András születésének napjára

Egy anekdota szerint, amikor Salvator főherceg Nyíregyházán járt, Kállay András volt a vendéglátója. Egy alkalommal a főherceg megkérdezte Kállaytól, hogy régen lakik Szabolcsban? Mire a válasz az volt, hogy: ezer éve! Később magyarázták el a főhercegnek, hogy a Kállay család ősei a honfoglaló magyarokkal érkeztek a Kárpát-medencébe.

Kállay András a család birtokán, a napkori kúriában látta meg a napvilágot 1839. április 9-én. Kilenc esztendősen már Bécsben tanult, előbb egy magánintézetben, majd a Theresianumban jogot és teológiát hallgatott. Európai műveltségre tett szert, amit a nyugati országokban tett utazásai is szélesítettek. Hazatérte után gazdálkodott, családot alapított, sorra születtek gyermekei. Előbb választmányi tagja, majd alelnöke lett a Felsőszabolcsi Tiszai Ármentesítő Társaságnak. Szembement a családi akarattal, amikor a megyei törvényhatósági közgyűlés tagjaként arra szavazott, hogy a megye székhelye átkerüljön Nagykállóból Nyíregyházára.

1889. június 26-án, Szabolcs vármegye főispáni székébe történő beiktatása előtti napon Nyíregyháza polgármestere, Krasznay Gábor a város díszhintóján, hatvan lovasból álló bandérium kíséretében kereste fel Sóstón Kállayt. A polgármester üdvözlő beszéde után Kállay kifejtette, hogy a város fejlődését mindig a szeme előtt fogja tartani, hiszen „a vármegyének szüksége van egy központra, az általános műveltség, ipari és kereskedelmi előhaladás egy központjára, s ez a hely Szabolcs vármegyében nem lehet más, mint Nyíregyháza”. Diadalkapukon vonult be a városba, ahol a főispánsága alatt épült a vármegyének új székháza, közkórháza. Főispánsága nyolc évének ez volt a maga elé tűzött vezérelve: „Kevés politika és annál több közigazgatás”.

Kállay András 1918. október 18-án hunyt el. Virányi Sándor vármegyei főjegyző búcsúztatójában megfogalmazta róla: „megtestesítője volt a puritán hazafiságnak, a nemes önzetlenségnek, a politikai higgadtságnak, az érett megfontolásnak, [...] a csupa jóindulattal telt, soha senkinek ártani nem akaró, nyíltszívű ízig-vérig magyar úrnak”.

(Szerző: Ilyés Gábor helytörténész, www.emlekjelek.hu)