Amiről az utcák mesélnek - A Kállay nemzetség őrzője

Amiről az utcák mesélnek - A Kállay nemzetség őrzője

Az egyedi gyűjteményt dr. Kállay Kristófnak köszönheti Nyíregyháza, aki diplomataként, a Szuverén Máltai Lovagrend szentszéki nagyköveteként lett ismert Rómában, ahol ötven évet élt. Magángyűjteménye a külföldön fellelt magyar kultúra szellemi és tárgyi értékeit tartalmazza. Ezt felajánlásaikkal gyarapították a Rómában élő barátai, például báró Apor Gábor és őrgróf Pallavicini Hubert is.
Dr. Kállay Kristóf 1989–90-ben megbeszéléseket folytatott a város vezetőivel és úgy döntött, hogy gyűjteményét szülővárosának adományozza. A város vezetői ígéretet tettek arra, hogy az értékes gyűjteményt a Jósa András Múzeum részeként egyben tartják, tudományosan feldolgozzák és a nagyközönség számára láthatóvá teszik. A Kállay Gyűjteményt 1993. március 10-én nyitották meg.
Dr. Kállay Kristóf 1997-ben hazatelepült Kállósem¬jénbe, 2001-ben Nyíregyháza díszpolgárává választotta. Gyűjteményét 2004-ben véglegesen Nyíregyházának, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyének adományozta.
A Kállay család leszármazottainak, a velük leányágon rokon Ilos¬vay famíliának és mások felajánlásainak köszönhetően folyamatosan újabb és újabb adományokkal gyarapodik a gyűjtemény, amely állandó és időszaki kiállításokkal várja a látogatókat. A gyűjtemény része továbbá a tízezer kötetes könyvtár, kortörténeti értékű fotók, dokumentumok, Kállay Miklós egykori miniszterelnök levelezése. A gyűjteményben híven őrzik és ápolják egy ősi magyar nemesi család tagjainak emlékét!

 

(Szerző: Ilyés Gábor helytörténész, www.emlekjelek.hu)