Tóth Barnabás rövidfilmje, a Susotázs, Madridtól Szentpétervárig, Ázsiától Amerikáig számos mozis seregszemlén szerepelt már, s több díjat is kapott. A cím fülbesúgást jelent, ami a történetben szereplő két szinkrontolmácsra utal, akik egyikét teátrumunk főrendezője játssza. Egy hűtőgépgyár unalmas konferenciáján fülkéjükben ülve, fordítás helyett hevesen udvarolni kezdenek az Osvárt Andrea által játszott gyönyörű nőnek. Ezt olyan remekül teszik, hogy Los Angelesben is legalább hét napon keresztül vetítik a mozikban a kisfilmet, ami által nevezhetővé válik az Oscar-díjra. Ezekben a napokban azonban Göttinger Pál nem erre, hanem a Balfácánt vacsorára! című Francis Veber-darab premierjére fókuszál.

– Az évad kezdete előtt nem sokkal tudtuk meg, hogy Verebes István egészségügyi okok miatt nem tudja színpadra állítani a darabot. Mivel főrendezőként vagyok tagja a társulatnak, adódott, hogy én rendezzem az előadást – nyilatkozta lapunknak. – Örömmel vállaltam, mert remek a szereposztás; az összeállításában még annak idején én is részt vettem, miként a darab kiválasztásában is. Nagy közhely, de attól még igaz: a bohózat a legnehezebb műfaj, egyfajta színésztechnikai bemutató. Még egy tragédiát is sokkal szabadabb elfoglaltság rendezni, pláne egy kortárs drámát, amit többnyire nem ismernek a nézők, ezért nincsenek elvárásaik. Egy ilyen jól megírt bohózatnál viszont a mérce roppant magasan van. Kiváló emberismeret, ritmusérzék, pontosság, szövegismeret, poéntechnika, sodró történetmesélés és sok-sok minden kell még a sikeréhez. Ez a műfaj nem azonos a vígjátékkal, ami derűs hangvételű történetet mond el, s minden nagyon áttetsző, világos. A bohózat mindig zsúfolt és kusza, a szereplők pedig semmi mást nem akarnak, mint úgy kijutni a színpadról, hogy megússzák a megszégyenülést.

Balfácánt tálalnak fel

Mint Göttinger Pál elmondta, csupán tájékozódásképpen nézte meg a mű világhírű filmes adaptációját. Nem szokta összevetni a korábbi változatokat; szerinte a rendezőnek minden esetben tiszta lappal kell indulnia. Egy ilyen sokszor játszott darabnak számtalan változata létezik általában, és ők is saját szöveget használnak – a Szokolai Brigitta által korábban, a székesfehérvári Vörösmarty Színház számára készült példányból indulva ki. (Néhány éve a Rózsakert Szabadtéri Színpadon láthatták is a nyíregyházi nézők Gáspár Sándor főszereplésével – szerk.) A történet egy gazdag könyvkiadóról szól, aki csak látszólag sikeres, valójában boldogtalan, hiszen nincsenek jóban a feleségével, s a munkájában sem leli örömét. Unaloműzésként baráti társaságukkal szerdánként meghívnak egy-egy balfácánt, például búgócsigagyűjtőt, akit a hobbijáról faggatnak. Látszólag érdekli őket ez a szenvedély, valójában jókat nevetnek az illető rovására. A házigazda váratlan megbetegedése miatt lemondják az estét, az aznapra feltálalandó balfácán azonban megérkezik. Szabadidejében megszállottan gyufaszál-makettezéssel foglalkozik, az emberi géniusz legnagyobb építményeit alkotja újra. Miután a társaság nélkül maradt könyvkiadót a felesége is elhagyja, kettesben tölti az estét a jövevénnyel, aki szép lassan puszta jóakaratból, apró félreértések hatására beavatkozik az életébe, s romba dönti azt. Horváth László Attila játssza a balfácánt, Rák Zoltán pedig a könyvkiadót. Hazugságaik és tévedéseik szétterjednek a lakáson kívülre, elsodorva magukat és ismerőseiket, családtagjaikat is.

Végignevethetik az előadást

– Persze akkor lennék elégedett az előadásunkkal, ha a közönség végignevetné – folytatta. – Mivel nagyon jól megírt darab kerül színre, nem is aggódom azon, hogy ez ne lenne így. Emellett azonban szeretném szerethetővé tenni az összes szereplőt, még akkor is, ha nagy szemétládák vannak köztük. Mindenkinek pártját akarjuk fogni, hiszen okuk van arra, hogy ilyenekké váltak. Jó lenne, ha észrevennénk az előadás során saját gyenge pontjainkat, élethazugságainkat, gőgös szemétségeinket – és legalább egy végignevetett este idejére meg tudnánk bocsátani azokat.

(Szerző: Sz. Kántor Éva)