Csonka András szerint kuriózum a magyar színházi életben. Pontos irányt ad, határozottan tudja, mit akar és rövid idő alatt meg is valósítja. A színészek biztonságban érzik magukat mellette, mert mérhetetlenül bízik bennük és ez visszafelé is igaz. A 9-tõl 5-ig magyarországi ősbemutatója kapcsán Szente Vajkkal beszélgettünk.

– Több sikeres előadás van már mögötted, szeret a közönség. Számodra mit jelent a siker?

– Ez a kérdés azért érdekes, mert pont most válogattam ki azokat a motivációs üzeneteket, amik a darabban az iroda asztalán lesznek. Az egyik ez: álmok + munka = siker. Úgyhogy most beletrafáltál! Bár nem ennyire egyszerű. Ez sok lépésből tevődik össze. Az, hogy van egy jó ötleted, csak az első százalék és ezután még van kilencvenkilenc. Itt még több ötlet kell. A sikeresség egyik kulcsa szerintem az, hogy valami olyasmit csinálsz, ami nem pusztán önkifejezés. Én a színházat nem önkifejezési eszköznek tekintem. Fontos, hogy foglalkoztasson a téma, de még fontosabb, hogy más embereket érdekeljen. Az én színházam sok asszociációból épül fel. Olyan nyelven beszél, ami befogadható, de intellektuális kielégülést is tud adni.

– Egy interjúban azt mondtad, a színház a jelen műfaja. Téged mi fogott meg ebben a darabban?

– Vannak nagy alapigazságok, de kevés darab beszél a dolgozókról. Láttam Londonban ezt az előadást és őrjöngtek a nézők, amikor a főnököt végre felhúzták a garázskapuval. Szerintem ez valahol mindannyiunkban munkál. Van egy belső lázadásunk. Néha elgondolkodunk, amikor valaki tesz ellenünk valamit, hogy de jó lenne most bedugni a száját... Végre van három nő, aki ezt megteszi.

– A Mee Too-kampányt belecsempészted?

– Benne van, igen. Ezt a darabot a New York-i Broadway-re írták, picit változtattak rajta, aztán átkerült Londonba. Most februárban volt a bemutató. (Ezért is őrületesen nagy fegyvertény, hogy még ugyanebben a naptári évben be tudjuk mutatni Magyarországon.) A Weinstein-ügy 2017-ben volt, azóta alakítottak rajta. Hol puhítottak, hol ráerősítettek.

– Te melyiket alkalmaztad?

– Hol ezt, hol azt. Nem akartam elmenni amellett, hogy Puskás Tivadar, aki ezt a figurát alakítja, egy nagyon szellemes színész. Ezt ki kell használni! Néha viszont befordítom a figuráját egy olyan irányba, amiből kiderül, hogy ez az ember önző vágyai csillapítására a hatalmát használja.

– Mi a fontos számodra? Mit akarsz érezni, látni, láttatni?

– Szerintem ez a színdarab jobb, mint a film. Jobban össze van rakva, sűrűbbek a jelenetek, a főszereplők emberibbek. Nem szeretem a szélsőséges karakterformálást. A színésznőknek az a feladatuk, hogy a saját személyiségükre formálják a karaktert. Ne belebújjanak egy 30 éve leforgatott filmhősnő bőrébe. Azt a Horváth Margitot szeretném látni, aki ilyen helyzetbe került.

– Nem először dolgozol együtt a társulattal. Ez könnyíti vagy nehezíti a munkát?

– Nagyban könnyíti. Aki dolgozott velem, már tudja, hogy meg kell jegyezni, amit elsőre mondok, hiszen azt fogom kérni a bemutatón is. Nincs az, hogy közben átgondolom vagy megunom. Fridrik Noémivel először dolgoztam, nagyon élvezem az õ játékát is. Van egy alapcsapatom Budapesten, de közben annyira jó új emberekkel megismerkedni. Így kialakul egy álomcsapat.

– Nehéz olyan dallal dolgozni, ami két Grammy-díjat  nyert?

– Elvileg nehéz lenne egy popszámmal dolgozni, de mivel ezt átalakították, így könnyű.

– Van időd megpihenni, akár egy kört futni Sóstón?

– Most sokat ingáztam, de a sóstói futásra mindig szakítok időt. Ez az első eset, hogy télen vagyok itt, de Sóstó mindenhogy szép.

(Szerző: Körtvélyfáy Zsófia)