Álmokat valósít meg, színpadi keretek között

A nyíregyházi születésű Iványi Árpád látványtervezőként Oscar-díjas rendezőkkel forgatott. Többek között a The Company című amerikai tévésorozatban, amely számos nívós szakmai díjat is besöpört. Rájött azonban, hogy mindig lesz benne egy hiányérzet, ha nem a saját világát hozza létre, és nem azzal rukkol elő. Visszatért a gyerekkorához és elkezdte megvalósítani álmait: most már saját előadásokat hoz létre, a saját víziójával, egyéni ötleteivel, a Noir Színház művészeti vezetőjeként.

Ki ne ismerné Hamupipőke történetét, aki szülei halála után egy féltékeny és kegyetlen családban találja magát, de egy varázslatos tündér segítségével élete mégis örökre megváltozik...
Hit, szerénység, őszinte szeretet, kitartás és az udvarlás tiszteletben tartása. Emberi értékek és érzelmek. Mindez modern lendülettel, közérthető formában. Többek között ez az egyik olyan darab, amelynek Charles Perrault meséje alapján Iványi Árpád írta meg a szövegkönyvét és álmodta is meg, a Noir Színház repertoárjára. A fiatal tehetséggel múltról, jelenről és egy csodálatos mesevilágról beszélgettem, aminek ő, a közepébe csöppent bele.

 

„MARADANDÓT AKARTAM ALKOTNI”

 

Iványi Árpád gyerek- és kamaszkorát Nyíregyházán töltötte, ami, ahogy ő mondja, meghatározó időszak volt a szakmai pályafutásában. Sokat járt a Krúdy moziba, ott látta azokat az inspiráló filmeket, melyek a mai napig hatással vannak kreativitására. De nemcsak a mozi varázsolta el, hanem a színházban is sűrűn megfordult.

[REKLAM]

– Kamaszkoromban a mozi mellett folyton a Móricz Zsigmond Színházba jártam, volt olyan előadás, amit többször is megnéztem, annyira tetszett (Szigorúan ellenőrzött vonatok, Cseresznyéskert, Terecske, Pippin). Mai napig érzem a függöny felgördültével a kiáradó hűvös enyv szagát... Mivel nagy családban nőttem fel, rengeteg gyerek, rokon vett minket körül, és már nagyon korán, 10–12 évesen bábszínházat készítettem, bábokkal, díszletekkel, és saját meséimet „mutattam be” nekik. Egészen pici srácként valami fontosat, maradandót akartam – színházat, filmet, világokat – létrehozni, közönséget elvarázsolni. Később a bábszínházból aztán valódi színház lett.

A fiatal tehetség a Képzőművészeti Egyetem látványtervező szakának elvégzését követően szinte rögtön belecsöppent a filmkészítésbe.
– A Mafilm fóti filmstúdiójában akkor forgatták a Dinotopia tévésorozatot, ami egy mesebeli szigeten játszódik. Ez remek „mélyvíz” volt, 1 éves forgatási időszak, ahol én díszleteket terveztem, és műszaki rajzoló voltam. A filmet követően jöttek a kisebb színházi tervezések, majd idővel már nagyobb kihívások.

 

VISSZATÉRT A GYEREKKORÁHOZ

 

Amikre igazán büszke vagyok, azok a szolnoki Szigligeti Színház, pécsi Nemzeti színházas munkáim, a saját rendezéseim, a The Company amerikai tévésorozat, mely számos nívós szakmai díjat is besöpört. A sokéves tervezői pályafutásom alatt idővel körvonalazódott az a probléma, ami már gyerekkorom óta bennem lüktetett: ha nem a saját világomat kreálom meg, és nem azzal rukkolok elő, akkor mindig lesz bennem egy hiányérzet, mert mások álmát, éppen a rendezőét, vagy a producerét valósítom meg, és nem a sajátomat. Így tértem vissza gyerekkoromhoz, és ma már azt csinálom, amit kamaszkoromban, vagy előtte: előadásokat hozunk létre, a saját víziómmal, és egyéni ötleteimmel. Producerünk, Fábián Géza remek lehetőséget biztosít, hogy művészeti kérdésekben szárnyalhasson ez a tevékenység. Nagyon ritka adomány, ha az ember a mai világban olyan embereket találhat, akik művészetet támogatnak, ráadásul szabadon hagyva a művész kiteljesedését. A Noir Színház motorja mi ketten vagyunk, én felelek a színház varázsáért, Géza pedig a megvalósulásért.

 

MINDEN EGY KÉZBEN ÖSSZPONTOSUL

 

Iványi Árpád jelenleg a Noir Színház művészeti vezetője, ő adaptálja a szövegkönyvet, megálmodja az előadások látványvilágát, és megrendezi az előadást. Vallja, hogy az ember akkor lehet igazán boldog, ha a saját útját követi, megvalósítja álmait mindenféle szégyenkezés és halogatás nélkül.

[REKLAM]

– Rengeteg szép pillanat született meg az elmúlt években. Talán azok a legkedvesebbek, amikor szembesülök azzal, hogy a semmiből létrejött egy világ, aminek most nagyon sok ember a részese lehet. Ezért érdemes ezt csinálni. Van ebben egy kollektív öröm, extázis, ami nélkül nem tud működni sem a film, sem a színház. Nem szoktam előre tervezni, általában követem a saját utam lépésről lépésre. Ha jönnek inspirációk, akkor azokat igyekszem hűen kiszolgálni és megvalósítani. Rengeteg új előadás ötletem van, a Hamupipőke és a Hókirálynő után most készülőben van egy harmadik mese is...

 

NEMCSAK MUNKA, DE HOBBI IS

 

A színház nemcsak a munkája, hanem a hobbija is. Szabadidejében szeret kirándulni, nagy sétákat tenni a természetben, és igyekszik edzéssel is formában tartani magát. Nyíregyházára már ritkán látogat haza, a barátai és a rokonai is Budapesten élnek. Mindezek ellenére azonban nagyon szereti a várost, amihez nemcsak kedves, de meghatározó élmények is fűzik.

Bruszel Dóra