Aktívak maradtak a Nyíregyházi Diák-polgármesteri Iroda tagjai

A Nyíregyházi Diák-polgármesteri Iroda életében 2020 is eseményekkel teli év volt. Számos, magát már hagyománnyá kinövő esemény valósult meg, de a fiatalok új programötletekkel is előrukkoltak az előző év során.

A 2020-as év báli szezonjából a nyíregyházi fiatalok is kivették a részüket. A Nyíregyházi Diák-polgármesteri Iroda január 25-én második alkalommal rendezte meg a Nyíregyházi Városi Ifjúsági Bált. A Korona Hotelben közel 180 fiatal szórakozott együtt, az estét különféle táncos és zenés produkciók, valamint tombolasorsolás is színesítette.

Februárban a Városi Diákparlament is ismét összeült, hogy megvitathassa a diákok javaslatait, ötleteit. A több mint 100 résztvevő közül az általános iskolák 8. osztályos és a középiskolák diákjai mellett 2020-ban egyetemisták is részt vettek az eseményen. Az ifjúság 6 különböző szekcióban dolgozott, az ülések végén pedig közösen tárták javaslataikat Nyíregyháza városvezetése elé.

A farsang is rejtegetett magában néhány élményt az iroda tagjai számára. Jelmezverseny, fánkevő verseny, rengeteg tánc és éneklés töltötte meg a Mustárházat február 21-én.

A DPI életében nyáron a csapatépítésé volt a főszerep. Júniusban hangulatos kerti sütögetés és outdoor mozizás keretein belül kovácsolódhatott össze jobban a csapat, augusztusban pedig biciklitúrára indultak a fiatalok. Augusztus 1. és 4. között szakmai képzés zajlott Tokajban. Számos közismert előadóval beszélgethettek a fiatalok olyan témákról, mint a kommunikáció, a rendezvényszervezés vagy csapatmunka. A hagyományos tanulási formák mellett nem-formális módszerek segítségével is fejlődhettek az iroda tagjai.  

2020-ban a járványhelyzetre való tekintettel a Mustárházzal közösen szervezett ötödik Városi Verébavatón nem versenghettek egymással a kilencedikesek, legalábbis nem a hagyományos formában.  A jubileumi Városi Verébavató az online térben valósult meg, a verébosztályok bemutatkozó kisfilmekkel versenyeztek a „2020 legjobb verébosztálya” címért. A kisfilmek megtekinthetőek a Nyíregyházi Diák-polgármesteri Iroda Facebook oldalán.

A programok mellett a fiatalok rendszeresen tartottak gyűlések, ahol egymás között beszélgettek jövőbeli tervekről, ötletekről és javaslatokról. Többször értekeztek Nyíregyháza döntéshozóival, valamint januárban a fiatalokért felelős helyettes államtitkárral is találkozhattak.

Az iroda számára az újév is rengeteg lehetőséget és kalandot rejt. A már hagyománnyá váló rendezvények mellett a fiatalok folyamatosan ötletelnek és új tervekkel vágnak neki a 2021-es évnek. A Nyíregyházi Diák-polgármesteri Iroda aktívan részt vesz a 2021-ben Nyíregyházán megvalósuló testvérvárosi találkozó szervezésében, valamint a Mustárház közvetítésével 5 nemzetközi ifjúsági cserén is részt vehetnek majd a diákok. A csapat idén is nagy szeretettel várja az újonnan csatlakozni kívánó, lelkes, aktív, ötletekkel teli diákokat.

 

Forrás: Nyíregyházi Diák-polgármesteri Iroda

Kapcsolódó galéria

Aktívak maradtak