A Víztoronnyal ismerkedhettek meg az érdeklődők, sőt még meg is mászhatták azt!

A Víztoronnyal ismerkedhettek meg az érdeklődők, sőt még meg is mászhatták azt!
Március 22-én ünnepeljük a Víz Világnapját.

Vizet mindenkinek! Az idei, víz világnapi szlogen pontosan érzékelteti, milyen nagy kihívás van ma a világban, hogy minden egyes ember számára elérhető legyen a víz. A megdöbbentő tényekre és adatokra is felhívták ma a figyelmet a Víztoronynál a NYÍRSÉGVÍZ munkatársai.

Matyasovszkiné Buri Adrienn kommunikációs referens elmondta:

A világon óriási probléma a vízhiány! Naponta 3,5 – 5 millió ember hal meg csak azért, mert 2 deciliter tiszta vízhez sem tudnak hozzájutni!

Pénteken reggeltől a NYÍRSÉGVÍZ és a Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság közösen várta az érdeklődőket a Víztoronynál. Elsősorban iskolás csoportok érkeztek a víz világnapi rendezvényre. Az érdeklődők megismerkedhettek a Szarvas utcai Víztoronnyal, sőt meg is mászhatták azt. Több mint 230 lépcsőfokot kellett meghódítaniuk az ÉVISZ-es diákoknak is, majd a NYÍRSÉGVÍZ szakmai munkatársa mutatta be nekik a több mint 40 méter magas létesítményt, a kulisszák mögé engedett betekintést.

A víz világnapi rendezvényen a Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság szemléltető eszközökkel készült. Az érdeklődők láthattak gátépítésnél és töltésmagasításnál használatos homokzsákokat, fáklyákat, belvízvédelmi mobil szivattyút, valamint egy levegőztető berendezést is, melyet főként a nyári időszakban használnak a szakemberek, hogy vizeink és a vízi élőlények ne kerüljenek oxigénhiányos állapotba.

Kapcsolódó galéria

Víz Világnapja a Víztoronynál