A tiszai halászlé és a tiszavirágzás is Hungarikum lehet
A magyar cimbalommal, a Törley pezsgővel, a Piros Arannyal és az Erős Pistával, illetve a kaptárkövekkel és a bükkaljai kőkultúrával bővült a Hungarikumok Gyűjteménye – közölte a földművelésügyi miniszter a Hungarikum Bizottság pénteki, kisvárdai ülését követően az MTI-vel.

Fazekas Sándor elmondta, a bizottság döntése értelmében bekerültek a Magyar Értéktár tételei közé a magyar pásztor- és vadászkutya fajták, az egri bikavér, a tiszai halászlé, a Mihalkó-féle hortobágyi pásztorkalap, a mirelittermékek, a tiszavirág és a tiszavirágzás, a dobostorta, valamint az Országos Kék Túra.

A Hungarikumok Gyűjteményébe a pénteki döntéssel már 60 érték tartozik, a Magyar Értéktár pedig 143 tételesre bővült – tette hozzá a miniszter.

A tárcavezető az új hungarikumok kapcsán hangsúlyozta, a világszerte ismert magyar cimbalom az egyik legfontosabb magyar népi hangszer, zenéjét az egész világon szeretik, a Föld legtávolabbi pontjaira is
eljutott.

[REKLAM]

A Piros Arany és Erős Pista paprikakészítmények pedig a magyar konyhának és étkezési kultúrának fontos elemei. A világmárkának számító Törley pezsgő mintegy száz országban kapható, a legfinomabb magyar borok és pezsgők sorát egészíti ki. A kaptárkövek és a bükkaljai kőkultúra pedig egyedülálló természeti jellegük miatt kapták meg a címet.

Mint ismert, Tiszafüred kezdeményezte, hogy hungarikum legyen a tiszai halászlé. A Hungarikum Bizottság döntésével erre jó esély nyílott, miután felvételt nyert a hungarikum előszobájának számító Magyar Értéktárba. Tiszafüred önkormányzata üdvözölte azt a döntést is, hogy a tiszai halászlé mellett, bekerült a magyar értékek közé a Tisza-tó régióban is jellemző tiszavirág és a tiszavirágzás. A tiszavirág ma már egész Európában csak a Tiszában és vízrendszerében található meg, ezért világviszonylatban is fontos természetvédelmi kincsünk, örökségünk.