A szabadság ünnepe – Családi nappal várták a látogatókat a Kállay Gyűjteményben
Fotó: Szarka Lajos

Egész napos programra várták a látogatókat március 15-én, a Nemzeti Ünnepen a Kállay Gyűjteménybe, ingyenes belépéssel.

Az esős idő ellenére már a 10 órai nyitásra sokan érkeztek a Kállay Gyűjteménybe, ahol egészen 17 óráig színes, interaktív programok várták az érdeklődőket. A látogatók megtekinthették a Kállay Gyűjtemény két újonnan nyílt tárlatát is, a „Fényesebb a láncnál a kard” Kulcsár Róbert magángyűjtő '48-as relikviáit mutatja be, „Alapítónkra emlékezve” címmel pedig Kállay Kristóf hagyatékába engednek betekintést egy kamarakiállítás keretein belül.

A Kállay Gyűjtemény történésze, dr. Holmár Zoltán rendhagyó tárlatvezetéseket is tartott március 15-én, így a látogatók azt is megtudhatták, hogy a nagykállói Kállay család hogyan vette ki a részét a forradalom és szabadságharcból.

A Kisvárdai Huszár Bandérium Történelmi Hagyományőrző és Kulturális Egyesület a huszárok életébe engedett bepillantást, az ünnepi rendezvényen pedig a Simonyi Óbester Magyar Hagyományőrző Kardvívók is bemutatót tartottak, és a Magyar Honvédség is kitelepült. Több helyszínen kézműves foglalkozásokkal várták a családokat, többek között gyöngyökből is készíthettek kokárdát. 

A Nyíregyházi Egyetem LEGO csoportja a Nemzeti Ünnephez kapcsolódóan pályázatot írt ki, 52 darab, egyedibbnél egyedibb legóból készült alkotás mérettette meg magát a versenyen, ma pedig az eredmény is eldőlt, a díjazottak munkái kiállításra kerültek a gyűjteményben, a tervek szerint egy hónapig lesznek még megtekinthetőek.

Kapcsolódó galéria

Szabadságharc a Kállay Házban 2023