A suliból centrum lett, a nyírből nyíregyházi

A suliból centrum lett, a nyírből nyíregyházi

– Felnőttünk és kinőttük a kereteket – röviden így fogalmaz Kósa Árpád ügyvezető a változás kapcsán, mely messze nemcsak a nevet, hanem a szervezeti kereteket is érinti, egyben új feladatokat is jelent. – Korábban csak az utánpótlást fogta össze az intézmény, de jöttek újabb kihívások. Például a tönk szélén álló, vegetáló csapatsportágak, melyek megmentésére kézenfekvő volt ez a szervezet a város támogatásával. Az eredmények minket igazolnak: már a női röplabda és a férfikézilabda is kijött a gödörből, s komolyabb célok is kitűzhetők eléjük.

BŐVÜLŐ FELADATKÖR

– Másrészt felnőtt az a korosztály, amely utánpótláskorban sikeres volt, de most már a felnőttek között kell bizonyítaniuk az atlétáinknak, úszóinknak. Harmadrészt városi tulajdonba került a BUSZACSA, amely szintén bővítette a korábbi Nyírsuli teendőit. Így létrejött egy hármas egység, az utánpótlás-neveléstől az élsportig, a csarnokkal együtt, egységes szemlélettel kezelve a területeket. Mindezért sokat köszönhetünk dr. Kovács Ferenc polgármesternek, aki mindig is szívügyének tekintette a területet.

HANGSÚLYOS LETT A NYÍREGYHÁZA

– Mindehhez új nevet is meg kell szoknunk. Miért?
– A Nyírsuli név jó volt, de ma már nem fejezi ki teljes egészében a cég küldetését. Ha például Szikszai Róbert bajnokunk a dobókörbe áll egy rangos versenyen, már nem lehet „sulis”. Az új névben hangsúlyosan szerepel városunk, s az a cél, hogy az esetleges szponzori nevek mellett a csapatsportoknál is helyet kapjon. A közbeszédbe kerüljön vissza, hogy a „Nyíregyházával játszunk”. Így lesz például a női röplabdacsapat Fatum Nyíregyháza. A sportcentrum pedig utal arra, hogy valóban széles a merítés, s így minden belefér. Az így kialakult és fentebb részletezett területek élére sikerült megtalálni ismert, megbízható és kompetenciákkal rendelkező szakembereket Sitku Ernő, Kőhalmi Richárd és Hajnal Gusztáv személyében.

TÖMEGEK SPORTOLNAK

– Az októberben újraválasztott városvezetés a korábbitól eltérő szemléletű sportkoncepciót fogalmazott meg néhány éve. Látszanak-e eredmények?
– Igen, hiszen a kitűzött célok következtében 1600 utánpótláskorú versenyző sportol nálunk, ami óriási szám. 12 tömegsport nagyrendezvényen vehetnek részt a nyíregyháziak, így majd’ minden hónapra jut egy, nem is beszélve most a „Mozdulj Nyíregyháza!” mozgalomról. Újdonság, hogy ezen a téren még szorosabb lesz az együttműködésünk a cégekkel, civil szervezetekkel, hiszen az engedélyeztetésben is mi segítjük őket. Az élsportról már szóltam, de új elem lehet, hogy a kosárlabdázókkal is szorosabbra fonjuk a kapcsolatot várhatóan a közeljövőben. A közgyűlés döntése értelmében pedig a kiemelt csapatsportágak önkormányzathoz érkezett kérelmei alapján mi teszünk javaslatot a sportbizottságnak a támogatások mértékére, amiről ők, s végső soron a képviselő-testület dönt majd.

TUDATOS TRADÍCIÓTEREMTÉS

– Az alapok tehát adottak, mik a célok?
– Első hallásra talán furcsa lesz, de egyik küldetésünk, hogy fel kell építenünk a nyíregyházi sporttradíciót, jobb marketinggel. Sokkal több mindenre lehetünk büszkék, mint ami a köztudatban van az elmúlt évtizedek alapján, akár más nagyvárosokkal is összehasonlítva. Ráadásul így egy valóban jelentős klub lettünk, a hátteret tekintve becslésünk szerint országosan az első tizenötben. Komolyabb piaci bevételben gondolkodunk, a szimpla támogatásokon túl világos üzleti viszonyrendszerrel, hiszen komplett csomagot és számos felületet tudunk kínálni a versenyzőinkkel, csapatainkkal, létesítményeinkkel.

NEMZETKÖZI SZINT

Szeretnénk elérni, hogy mindig legyen olimpikonunk, akár döntősként, a csarnokban legyen folyamatosan legalább egy olyan csapat, amely nemzetközi színtéren is érdekelt, s a BUSZACSA igazi családi centrum legyen, megtöltve még több, nem csak sportjellegű rendezvénnyel. Új sikerszféra lehet a sportturizmus, amelyben jelentős kihasználatlan potenciált érzek. Itt kapcsolódnunk kell az idegenforgalom növekvő nyíregyházi trendjéhez. A visszajelzések jók, a néhány hete, a MEVZA nemzetközi tornán itt szereplő közép-európai röplabdacsapatok máris jelezték, hogy szívesen visszatérnének hozzánk...

KIHÍVÁSOK ÉS ELVÁRÁSOK

Sitku Ernő, élsport igazgató: – Még mindig nem kezelik a helyén Nyíregyházát, pedig már álljuk a versenyt országos összehasonlításban. Azt szeretnénk, ha ezt a jelenlegi és leendő sportolóink, igazolt versenyzőink is éreznék és büszkék lennének a „nyíregyháziságukra”, az ideigazolóknak pedig kihívás és rang lenne az itteni szereplés. Ehhez azonban más életmód, gondolkodás és még több elkötelezettség kell a részükről, mi pedig ehhez igyekszünk megteremteni a méltó körülményeket. Legyen motiváló felhúzni a Sportcentrum mezét, amely pluszt ad majd nekik a mindennapi élethez képest! S legyen érdemes a nézőknek is jegyet váltani egy sporteseményre, mert ott példaképeket láthat, tartással rendelkező, sikeres személyiségeket. Másképpen: az imázsépítés is fontos feladatunk, a „klub egy életen át” szlogennek megfelelően. A jövőtervezésben pedig a Nyíregyházi Főiskolában is partnerre leltünk.

A DIÁKOLIMPIÁKTÓL RIÓIG

Kőhalmi Richárd, utánpótlás sportigazgató: – Az élsporttól nem lehet különválasztani ezt a területet, hiszen az a fő cél, hogy minél több fiatalt tudjunk adni a versenysportnak. Egyébként jól állunk a fiatalok terén, hiszen minden szakágban (foci, kosárlabda, röplabda, kézilabda, atlétika és úszás) sikeresek vagyunk, sok versenyt nyerünk, de az lenne az igazi, ha a diákolimpiai nyerteseink majdan igazi válogatottak is lennének, a Nyíregyházi Sportcentrum színeiben. Ehhez viszont valódi életpályamodell kell számukra, hosszú távú nyíregyházi kilátásokkal.

EURÓPAI NÍVÓ, CSALÁDI PROGRAMOK

Hajnal Gusztáv, a BUSZACSA igazgatója: – A csarnok „ütközési pont” a sportolók és a nézők között, s az a célunk, hogy egyre inkább találkozási hely legyen, a sport profibb szemléletéhez igazodva. Ismert, hogy a BUSZACSA a megújulás utolsó fázisában van, hiszen korábban sikerült döntően TAO-s pénzekből világszínvonalúvá tenni a parkettát, majd a városi tulajdonba kerülés után elnyert kormányzati kétmilliárd forint első részletéből a külsőt. Mindezt még az idén, tavaszi kezdéssel és várhatóan év végi befejezéssel a teljes belső megújulás követ.

ÉLMÉNYESEMÉNYEK

Igyekszünk európai körülményeket teremteni, hogy ne csak a sportoló, hanem a néző is jól érezze magát. Legyen családi esemény, hétvégi program egy-egy sportmérkőzés! A tervezés már zajlik a sportágak képviselőinek bevonásával, de a nemzetközi szintű csarnok a nagyobb kulturális eseményeket is kiszolgálja majd a jövőben.

Szerző: Tarczy Gyula