A pónik is castingoltak

Az anya, Binduka négyéves, a kicsije, Manfréd másfél. A méretük nem igazán manökeni: a „magasságuk” egy méter körüli, a súlyuk ugyanakkor meghaladja az egy mázsát. A Kemecsei úton található Kistáltos Lovasudvarban élnek, hála gazdájuknak, Iváncsik Sándornak. Mint Farkas Csaba lovasedzőtől megtudtuk, a tíz paripájuk mellett négy pónit is tartanak. A nagyobbak a Nemzeti Vágtán a póni futamban már bemutatkoztak ország-világ előtt, most a „kisebbeken” a sor. Ez azért alakult így, mert a „színészválogatásnál”, a castingnál fontos szempont volt, hogy nyugodtak legyenek a pacik, nehogy a szokatlan helyszín s a nézők miatt „lámpalázukkal” megzavarják az előadást. Külön gondoskodást nem igényelnek (nyugtató, speciális etetés, itatás...), csak alapos tisztítást.

JÓL TARTOTT JÁTSZÓTÁRSAK

Minden valamirevaló színésznek, így nekik is, próbára volt szükségük. Néhány nappal a premierjük előtt bejárták a színpadot, hogy szokják a világot jelentő deszkákat. Ahogy az a sztárokhoz illik, valóságos harc folyik, hogy ki kísérje őket a fellépésekre. A teátrumba kezdés előtt bő félórával érkeznek meg egy utánfutón, amelyet az ő számukra alakítottak ki. A Krúdy Kamara bejáratát megelőző ajtón jutnak be „Thália templomába”. A színészek alig várják, hogy megérkezzenek; almával, sárgarépával kínálgatják őket, miközben a lovacskák az ajtón belül várakoznak a „jelenésükre”.

„MEGLEPETÉSRE” IS KELL SZÁMÍTANI

A takarásba rámpa segítségével jutnak fel, melyet azért alakítottak ki, hogy ne kelljen lépcsőzniük. Bármilyen fegyelmezett, nyugodt állatok, kicsit idegesebbek ilyenkor, mint máskor, de semmi gond nincs velük. Potyogtatással eddig még nem „tisztelték meg” a színházat, de egy kis folyadék már került a takarásba, amit az egyik mezítlábas színészünk a sötétség miatt nem észlelt időben, ám ez a színjáték hevében számára nem okozott drámai feszültséget; egy kis forgács, kevés homok segített a probléma orvoslásában. Az első felvonásban lépnek színre három alkalommal, így a teátrum szokásainak megfelelően, az előadásvégi tapsnál már nem kell jelen lenniük. A takarásban kísérőik átadják a gyeplőt a színészeknek: Vizkeleti Zsoltnak, Illyés Ákosnak, majd ismét Vizkeleti Zsoltnak. Először csak az anyuka lép színre, a nézők nagy örömére, majd mikor letudja a produkcióját, a másik oldalon kikocog a színházból, megkerüli azt, majd az előző helyén a kicsinyével együtt vár a következő „fellépésére”. A harmadik jelenésük után már könnyebb a helyzetük, mert lemegy a függöny, így nem kell megkerülniük az épületet a távozáshoz.

ÁTÍRJÁK A DARABOT

Bár még nemrég debütáltak, tréfás szituációkban nincs hiány. Egyik alkalommal Illyés Ákos a szerep szerint magyarázott volna még valamit a lovakat vezető „szolgának”, miután átadta neki a pacik „kormányrúdját”. Csakhogy a pónik elunták a várakozást, s már indultak is kifelé a színpadról. Mivel erőteljes volt bennük az elhatározás, hogy távoznak a színről, s az erőviszonyok is az ő javukra dőltek el, nem volt célszerű tovább fékezni őket; művészünk monológjára fittyet hányva, kiügettek a színpadról.
Egy másik alkalommal beszólították őket a tapsrendnek megfelelően a színpadra, Binduka azonban a képes fele helyett a kevésbé esztétikusat fordította a nézőtér felé. Hiába, kevés művész mentes a sztárallűröktől!

Sz. Kántor Éva