Az emberek nagy többsége, ha egy sérült társával találkozik, zavarba jön. Van, hogy szánalom tükrözõdik az arcukon, netán megbámulják az éppen kerekesszékkel arra közlekedõt, vagy éppen elfordulnak tõle, mert nem tudnak és nem mernek segíteni neki. Hogy éli ezt meg a másik oldal? Lehet-e sérülten teljes életet élni, és mi a legnagyobb vágya egy fogyatékossággal élõ, fiatal nõnek?

Magyarországon manapság egyre gyakrabban szerveznek úgynevezett interaktív kiállításokat, ahol a látogatók kipróbálhatják, milyen testi fogyatékossággal élni a mindennapokat. Megtapasztalhatják, hogyan lehet kerekesszékkel közlekedni nem akadálymentes, illetve akadálymentes környezetben, és milyen magasan és alacsonyan elhelyezett tárgyakat elérni, szintén székhez kötve. Ezek célja, hogy a látogatók éljék át és másképp lássák a sérült emberek életét, ugyanis még mindig sok elõítélet él velük szemben – ezt vallja beszélgetõpartnerem, Horvát Erzsike is, aki születése közben agyvérzést kapott és ennek következtében mozgáskoordinációs problémákkal kell együtt élnie.

„NEM TUDOM, MIT VESZÍTETTEM”

Erzsike látszólag teljesen egészséges embernek tûnik. Boldog kapcsolatban él, háztartást vezet, edzõterembe jár, dolgozik, szükség esetén pedig tömegközlekedéssel is képes közlekedni. Csak egy, a közelében parkoló piros elektromos hajtású moped – mozgássérült segédeszköz – hívja fel a figyelmet arra, hogy a mindennapi életben segítségre van szüksége. Igaz, csak az utcán használja, mert hosszú távon képtelen a gyaloglásra.

– Hogyan tudtad elfogadni gyerekként, hogy ezzel együtt kell élned? – fordulok felé a látszólag egyszerû kérdéssel, de Erzsike megérteti velem, erre nem is olyan könnyû válaszolni. Õ ugyanis nem tudja, mit veszített azzal, hogy mozgássérültként kellett élnie eddigi életét, nem élhette át azt, milyen az egészséges társai mindennapja. Egy valamit azonban nagyon is érez: ha az utcán közlekedik, mindig megbámulják... Többek között ezért is vállalta az interjút, mert mint mondja, azzal, hogy elmeséli, hogyan él sérültként, talán egy kicsit tehet valamit azért, hogy másként álljanak az emberek a fogyatékkal élõkhöz.
Erzsike az általános és középiskolai tanulmányait is speciális intézményekben folytatta, így hasonló problémákkal küzdõ diákok között tanulhatott. A nyíregyházi székhelyû, Start Rehabilitációs Vállalat égisze alatt mûködõ Start Szakiskola és Speciális Szakiskolában végzett nõiruha-készítõként, majd késõbb szintén a vállalatnál állt munkába adminisztrátorként, immár 16 éve. A speciális iskolában ismerte meg párját is, aki bõrdíszmûvesként végzett, jelenleg pedig a mozgáskorlátozottak Szabolcs megyei egyesületének az alkalmazottja, portásként dolgozik. Neki is van egy mopedje, rövidebb távon támbottal közlekedik.

NEM MERNEK SEGÍTENI AZ EMBEREK

– Értek már a testi problémám miatt atrocitások, mert sajnos a köztudatban az él, hogy ha valaki mozgáskorlátozott, az egyenértékû azzal, hogy szellemileg is sérült, pedig ez nem feltétlenül van így. Az emberek szeretnek általánosítani. Érzem azt, amikor az utcán megbámulnak. Elõfordult már, hogy egy anyuka sétált a kisgyerekével, aki megkérdezte tõle, miért vagyok ilyen mopedben. Az anyuka azonban nem tudott rá mit mondani. Ilyenkor mindig megdöbbenek és szívem szerint odahívnám a gyereket és elmagyaráznám neki, hogy van, aki ilyen problémával küzd, mint én. Alapvetõen persze vannak jó tapasztalataim is, hiszen már a városban is sokan ismernek, néha segítenek is, de gyakori, hogy nem mernek, és inkább nem is jönnek oda hozzám.

A legjobbat hozzák ki az életbõl

– Volt, hogy arra gondoltál, bárcsak én is olyan lennék, mint a többi ember? – kérdezem tõle.

[REKLAM]

– Persze, volt és még a mai napig is van sok olyan helyzet, amikor az ember érzi ennek a hátrányát. Egy lépcsõ, egy járdaszegély, ami problémát okoz, de elfogadtam, így kell élnem, ebben a helyzetben kell nekem leélnem ezt az életet. Ezen már nem tudok változtatni. Nem szeretek ezen én sem és a párom sem keseregni, hogy most milyen lett volna, ha... Ezt már nem tudhatjuk meg. Ahogy értem, rájöttem, benne vagyok egy helyzetben, amit nem tudok kikerülni, nem tudok rajta változtatni. A párommal két lehetõségünk volt: vagy megpróbálunk magunkhoz mérten teljes életet élni, ami többé-kevésbé sikerül is, hiszen elég jól kiegészítjük egymást, vagy feladjuk és nincs más választásunk, mint a halál, ugyanis ebbõl a helyzetbõl nincs kiút. Mi az elõbbit választottuk.

moped és edzõterem

Erzsike párja hetente háromszor edzõterembe jár, ahová õ maga is elkíséri, hogy segítsen neki. Hétvégén pedig gyakorta kimennek az állatkertbe vagy Sóstóra. Akkora távolságokat tesznek meg, amennyit a mopedek kapacitása enged.

– Bennünk nagyon sok akaraterõ van, de ez igaz minden sérültre, aki valamilyen hátránnyal, sajátossággal él. Szükség is van erre, mert az ember, ha félúton feladná, nem jutnánk el sehova.

– Volt már, hogy erre gondoltál, feladod?

– Nem. Soha! Mert nem gondolhatok erre. Akkor nem lenne célom, nem juthatnék tovább. Ezért is vagyunk tagjai a Human-Net Alapítvány Élõ könyvtár elnevezésû programjának, ahol tulajdonképpen a párommal együtt alkotunk egy könyvet, mozgáskorlátozott pár címen. A fiatalok, akikhez elmegyünk, belelapozhatnak ebbe a könyvbe, kérdezhetnek tõlem. Sok embert megismertem ezen keresztül.

Kilátogattunk tavaly a VIDOR Fesztiválra, ahol egy olyan házaspárral beszélgettünk, akinek egy hasonló problémával küzdõ gyereke van és nagyon nem akar tovább fejlõdni vagy bármit is az életében elérni. Nekik próbáltunk egy kicsit erõt adni, hogy álljanak ehhez a fogyatékossághoz. Fontosak az ilyen beszélgetések, mert azt gondolom, az emberek nem mernek kérdezni. A gyerek mer, de neki nem válaszol a szülõ. Általában a moped miatt tûnök fel, igyekszem nem elzárkózni, de amikor azt tapasztalom, hogy a szülõ kézen fogja a gyerekét és elrángatja, amikor meglát engem, rosszul esik. Beleültetik azt az érzést, hogy az ilyen emberektõl tartani kell.

versben ismerte meg a szomszéd

A párom szeret verseket írni és egyszer megjelent egy ilyen mûve az egyik helyi újságban. A vers mellett pedig a közös fotónk is. Egy idõs néni, aki nem messze él tõlünk, olvasta ezt és nagyon tetszett neki. Egyik nap, mikor vártunk a buszra, pont ott volt õ is és odajött hozzánk. Megkért arra, küldjük el neki a többi verset is, mert szeretné azokat is elolvasni. Így is történt. Aztán pár hónappal késõbb, karácsony elõtt néhány nappal becsöngettek hozzánk. Õ volt az. Közölte, hogy szeretné ezeket a verseket kiadni és minden támogatást megad hozzá. Ez hihetetlenül jó érzés volt számunkra.

[REKLAM]

Erzsike amellett, hogy a jövõben is minél több emberrel szeretné elfogadtatni: a fogyatékossággal élõket sem kell kiközösíteni, nagy vágya, hogy anya lehessen.

egy „élõ könyvtár” üzenete

Ne zárkózzatok el az elõl, hogy beszéltek a problémáitokról, mert mindenkinek van, csak lehet, hogy nem látványos. Ha beszélünk róla, megismerjük egymást és jobban tudunk egymásnak segíteni, vagy talán még könnyebb is. Pont ezért csinálom az élõ könyv­tárat. Ha tudok valakinek azzal segíteni, hogy elmondom én hogyan élek, talán egy kicsit másként áll a fogyatékkal élõkhöz.

KÜLDETÉS

Lassan 30 éve, hogy a Mozgáskorlátozottak Megyei Egyesülete megalapította azt a Start Vállalatot, amely – akkor az országban nyolcadikként – speciálisan megváltozott munkaképességûek foglalkoztatására jött létre. Saját szakiskolát építettünk kollégiummal, sok-sok ezer embert segített nemcsak munkahellyel, hanem lakhatással, szociális és egészségügyi szolgáltatásokkal, melynek a város szerkezetében is maradandó nyoma van. Gondoljunk csak a köztéri akadálymentesítésekre, a középületekbe való bejutásra, a közlekedésre, az alacsony padlós buszokra, vagy említhetném a nemzetközi támogatással mintegy tíz évvel ezelõtt megvalósult Esély Centrum épületét, mely a szintén egészségügyi hátrányokkal élõk életvitelét segíti. A felsõfokú képzésben is elvitathatatlanok az érdemek, akár a Debreceni Egyetem Nyíregyházi Egészségügyi Karán, akár a Nyíregyházi Egyetemen, ahol komoly múltja van a fogyatékos fiatalok oktatásának. A „START” utat mutatott, ez az út sokáig legyen tartós, sok-sok érintett felnõtt fiatal és idõs életvitelének segítésére – tette hozzá Balogh Zoltán vezérigazgató.

Bruszel Dóra