A Móricz Zsigmond Színházban rendez Tasnádi Csaba - Minden szereplőt megtalál önmagában

A Móricz Zsigmond Színházban rendez Tasnádi Csaba - Minden szereplőt megtalál önmagában
Ismét a Móricz Zsigmond Színházban rendez Tasnádi Csaba, aki Csehov A manó című darabját viszi színre. A premier április 12-én lesz a Krúdy Kamarában.

Vajon milyen érzésekkel érkezett Nyíregyházára színházunk egykori igazgatója?

– A Móricz Zsigmond Színházban töltött tizenhat évet nem lehet csak úgy kitörölni – válaszolta kérdésemre. Minden szeglethez, minden emberhez van valamiféle közöm. Amikor színpadra állítok itt egy darabot, bizonyos szempontból könnyebb, hiszen van helyismeretem, ugyanakkor nehezebb is, mert elvárják tőlem a megszokott színvonalat. Nagyobb bennem a szorongás, hogy ne okozzak csalódást, mintha máshol rendeznék. Az igazgatásom alatt nem osztottam magamra Csehov-darabot, mert úgy éreztem, nem tudok még eleget az életről, a színházról. Sok minden történt azóta. A színház vezetésével egyetértésben most A manóra esett a választásunk, mert az orosz szerzőnek ezt a művét még nem játszották Nyíregyházán. Született itt legendás Cseresznyéskert, Három nővér, Sirály, Ványa bácsi, Platonov, de a nézők újabb darabot várnak.

Happy enddel végződik

Mint Tasnádi Csaba elmondta, A manó azért izgatta, mert ritka, izgalmas, szabadságot ad a rendezőnek, a dramaturgnak, a színészeknek, ugyanis ez egy kevésbé ismert, túlírt darab, amelynek szövegkönyvéből húzni kell, de nagyon megfontoltan, az elérendő célt, a történet érthetőségét, a szerepek játszhatóságát szem előtt tartva. Megfelelő rövidítés mellett megtaláljuk benne a későbbi nagy csehovi művek nyomait, erényeit. A színdarabot 1889-ben írta, és az ősbemutató nagy bukás volt. A szerző megtiltotta a kinyomtatását és további színpadra állítását. De A manó halálában ott rejlett a későbbi nagy művek születése. Mintha ez lett volna az ősrobbanás, s utána születtek volna meg az égitestek, amelyek azóta is állócsillagként ragyognak. A sok hasonlóság mellett sok az érdekes eltérés. A manóban is van pisztolylövés, de máskor dördül el... Amiben azonban teljesen más, hogy a vége happy endre emlékeztet, ami Csehov későbbi műveiben ismeretlen. Orvos volt, aki egészében látta az embert, és a testen túl a lélek is érdekelte. Az olvasópróbán azt mondta a rendező a színészeknek, hogy szeretné, ha nem eljátszanának valakit, hanem önmagukban keresnék meg a Csehov által megírt emberek mozaikjait. Õ a színlapon található összes szereplőt megtalálja nyomokban önmagában, még a nőket is, mert átment már hasonlítható élethelyzeteken, állapotokon.

A manó akadályokat gördít az ember útjába

Ma már megvan bennem a kamaszkorból épp kilépő, szerelemre vágyó, tisztalelkű fiatal éppúgy, mint a megfáradt, a haláltól félő, de azzal szembenéző idősödő férfi – folytatta. – Remélem, nemcsak a színészek éreznek majd hasonlóan, hanem a nézők is. Az előadás látványvilága nagyon egyszerű, mert szeretnénk, ha az apró részletek nem terelnék el a figyelmet a szereplők mondandójáról, színpadi létezéséről. A címben szereplő manó az orosz mondavilágban a sűrű, sötét erdőben, a bolyongó, zilált, kiutat kereső embert űzi, rémisztgeti, hajtja a vágyott virradat, a világosság felé.