Mozdulj Nyíregyháza! – Elindult a tavaszi szezon
Fotó: Szarka Lajos

A korábbihoz hasonló, szinte változatlan programsorozattal elindult a 2023-as Mozdulj Nyíregyháza! 21 helyszínen, 40 foglalkozás, a hét minden napján jellemző aktivitással, hétvégi és gyerektorna is szerepel a mozgásrendben. Egyelőre jellemzően iskolai tornatermekben, és működő művelődési házakban indult a program. Áprilisban aztán bekapcsolódik a Continental Aréna, és jönnek a szabadtéri rendezvények is.

A testet, lelket, és az izmokat is megdolgoztatja a senior örömtánc, mely hétfőn délelőtt ismét fogadta az 50-60-70 pluszos korosztályt az Alvégesi Művelődési Házban. Hosszú szünet után ismét megszólaltak a kedvelt hazai slágerek, de szemmel láthatóan, hamar belerázódtak a koreográfiákba a hölgyek, és az egyetlen férfi is. Idővel aztán egyre többen mozognak a régi magyar slágerekre, az Omega, az Illés, Kovács Kati és mások dalaira.

„Meg kell jegyezni a lépéseket. Azt memorizálni kell, és be kell gyakorolni. Részekre bontja Kata a koreográfiát. Igyekszünk megtanulni előbb zene nélkül, majd zenével. Ennek megfelelően visszaemlékezni rá, és óráról órára feleleveníteni. Tehát egy komoly agymunka is van benne. Van Michael Jackson koreográfiánk is, ami egy szívet is megmozgató, kardió edzésnek is megfelel” – nyilatkozta az egyik táncos, Petrilla Árpádné.

Mindenről beszélnek a táncórák előtt és után, csak a betegségekről nem. Többen plusz alkalmakat is keresnek, hogy megőrizzék egészségüket. Fellépésekre is szoktak felkérést kapni, és teljesen önkéntesen szerepelnek pl. a Helló Nyíregyháza programjában, vagy karácsonykor volt olyan, hogy Mészáros Árpád Zsolt háttértáncosai voltak.

„A senior tánc a senioroknak lett kifejlesztve. Nincsenek benne hirtelen mozdulatsorok, az idősek is tudják követni, minden gond nélkül. Mindenféle stílusban táncolunk: rock and roll, mambó, tangó, szamba, csacsacsa, minden stílust képviselünk. Ismétlődő mozgások vannak benne, tehát egy számon belül mini koreográfiákat tanulnak be, és ezeket ismételjük egy táncon belül. Nagyon jó agytorna is, mert át kell gondolják, hogy mi után mi jön, és rá kell tenni arra a ritmusra, ami éppen szól” – fogalmazott a táncoktató, Szabó Kata.

A délelőtti senior táncházzal hétfőn elkezdődött a 2023-as Mozdulj Nyíregyháza! A programsorozat egyelőre iskolai tornatermekben és működő művelődési intézményekben fogadja a sportolni, mozogni vágyókat. Az Alvégesi Művelődési Ház mellett az Apáczai, a Kodály, a Gárdonyi és a Rozsrétszőlői iskola, a Zrínyi, a Kölcsey és a Vasvári gimnázium, a Városi Uszoda és az Atlétikai Centrum vállalkozott a program lebonyolítására. Áprilisban indul a Continental Aréna is, majd jönnek a szabadtéri helyszínek.

„Azt látjuk, hogy az a kezdeti lelkesedés, ami egy-két foglalkozáson volt korábban tapasztalható, az ma már egyre több foglalkozáson megmutatkozik. Ezért is igyekeztünk egyre több körzetet, külterületet is bevonni a kínálatba, hogy ne csak a belvárosra, a nagy tornatermekre koncentráljunk. Elmondhatjuk, hogy a 2022-es évben 41 hét alatt több mint 40 ezer aktivitást jelentett, tehát ha visszaosztjuk, több mint 500 foglalkozásunk volt, ez átlagosan is 40 főt jelent. A kisebb tornatermek szinte tele, a nagyobbak pedig kényelmesen biztosítják a mozgást. Büszkék lehetünk mindannyian arra, hogy ilyen aktív Nyíregyháza” – tájékoztatott Hornyák Enikő, a Nyíregyházi Polgármesteri Hivatal sportreferense.

Tavasszal aztán kedveltek szoktak lenni a futókörök és kondiparkok. Sokan regisztrálnak majd a húsvét előtti Nyuszi futásra, de a sportreferens elmondta, hogy ismét lesz strandröplabda és strandfoci bajnokság, családi teke és családi lövészet, majd nemzetközi futófesztivál, augusztusban.

Kapcsolódó galéria

Mozdulj Nyíregyháza 2023 - senior táncház