A KÉSZ erősödésre készül – Genderelmélet, bioetika és keresztény elvek a gazdaságban

A KÉSZ erősödésre készül – Genderelmélet, bioetika és keresztény elvek a gazdaságban

Genderelmélet, bioetika és keresztény elvek a gazdaságban; ilyen izgalmas témájú előadásokkal és emellett egy kiállítással is készül a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége a következő hónapokban. A KÉSZ ugyanakkor aktívan részt kíván venni a Nemzetközi Eukarisztikus Kongresszus megvalósításban, valamint Trianon 100. évfordulójának megünneplésben. Ez derült ki a szervezet nyíregyházi munkamegbeszélésén. A civil szervezet tagjai ugyanakkor azt is szeretnék elérni, ha erősödne a véleményformáló erejük.

Krisztus egyháza valóban organikus, szerves egységben van...

-  Szent Pálra utalva a keresztények, a keresztény szerveztek egységére hívta fel a figyelmet Makláry Ákos Nyíregyházán. A Keresztény Értelmiségiek Szövetségének elnöke kedd délután a római katolikus plébánián találkozott a civil szervezet megyei vezetőivel, tagjaival. A találkozó legfontosabb célja az volt, hogy felkészüljenek azokra az eseményekre, melyek a magyar katolikusok számára is nagy jelentőséggel bírnak.

Ez az év különleges év. Nemcsak a KÉSZ-nek, hanem a magyar egyháznak, magyar katolikus egyháznak a Nemzetközi Eukarisztikus Kongresszus miatt. Fontos az egész magyar nemzetnek Trianon 100-ik évfordulója miatt. Ezekről biztos fogunk most beszélgetni. Illetve Nyíregyháza egy hídfőállása a KÉSZ-nek, hiszen a Kárpát-medencei közösségek felé legtöbbször itt szoktunk találkozni.

– mondta el Makláry Ákos, a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének elnöke.

A megbeszélésen a résztvevők hangsúlyozták, hogy szeretnék, ha a KÉSZ jelentősége növekedne. A nyíregyházi alapszervezet vezetője elmondta, a megyeszékhelyen 93 tagjuk van, ám nyitottak az azonos szemlélettel, felelősségtudattal rendelkező emberek irányába.

Az a célkitűzésünk, hogy erősödjön egész országunkban, de Nyíregyházán különösen is a keresztény értelmiségiek szövetsége taglétszámban és hatóerőben, vélemény és társadalomformáló erőben is.

– szögezte le Megyesi Mária, a KÉSZ nyíregyházi alapszervezetének vezetője.

Megyesi Mária kiemelte, a KÉSZ Nyíregyházán a következő hetekben érdekes előadásokat hoz a megyeszékhelyre. Többek között terítékre kerül így a genderelmélet, a bioetika, de március 17-én egy domonkos rendi nővér és egy vállalatirányítási tanácsadó beszél majd arról, hogyan valósulhatnak meg a keresztény társadalmi elvek a gazdaságban. Mindezek mellett keresztény témájú kiállítás szervezését is tervezik.