A bronzéremért szállnak harcba a röplabdások

Gőzerővel készül a szombati MVM Magyar Kupa bronzmérkőzésre a Fatum Nyíregyháza. A mieink a Békéscsabával találkoznak Érden. A BRSE az elődöntőben a Vasastól kapott ki, az előző évvel ellentétben most nem játszhatnak döntőt. A mieink címvédőként indultak, de a Szent Benedek az elődöntőben megállította a Nyíregyházát. Az érem mellett pénzdíjért is harcolnak majd a csapatok. 

- A serlegen és a presztízsen kívül még több komoly tétje lesz az összecsapásoknak, mert a versenykiírás szerint a trófea győztese a második számú európai kupasorozatban, a CEV-kupában indulhat majd a következő idényben, emellett 15 millió forintos pénzdíj is szétosztásra kerül: a győztes klubok 4, az ezüstérmesek 2, a bronzérmesek 1, a negyedik helyezettek pedig félmillió forintot kapnak – mondta Ludvig Zsolt, az MRSZ főtitkára.

A mieink szeretnének éremmel hazatérni, és a bajnoki folytatás előtt mentálisan nagy erőt adna egy siker. A Fatum Nyíregyháza szombaton, 16 órától lép pályára a Békéscsaba ellen.