9 napon át, 60 helyszínen, több mint 200 program – Ilyen volt az idei VIDOR Fesztivál!

9 napon át, 60 helyszínen, több mint 200 program – Ilyen volt az idei VIDOR Fesztivál!
Fotó: Trifonov Éva

Szombat este, a 9. napon zárt a 18. VIDOR Fesztivál. Kegyes volt a gazdag és tartalmas programhoz, na meg a közönséghez is az időjárás. Semmi nem zavarta a nyár végi örömhetet Nyíregyházán. A 9. éjszaka aztán megszületett a színházi verseny eredménye. Az Életrevalók és a Varsói melódia nyerte a legjobb nagyszínpadi, illetve kamaraelőadás címet.

60 helyszínen, több mint 200 program: koncert, színház, filmvetítés, illetve egyéb kísérőesemény zajlott a fesztivál 9 napja alatt. A Móricz Zsigmond Színház nagyszínpada és a Krúdy Kamara mellett a Rózsakert Szabadtéri Színpad is helyet adott a legnépszerűbb hazai, illetve határon túli magyar színtársulatoknak. Így láthatott a közönség 18 vígjátékot és zenés színpadi produkciót. Versenyen kívül aztán előadások születtek a Kossuth téri nagyszínpadon is.

Benedek Miklós, a VIDOR zsűrielnöke elmondta:

Elég színes lett a műsor, tehát sokféle igényt kielégít. Vannak kifejezetten VIDOR-os előadások, és vannak drámaiabbak. Vagy szívhez szólóbbak. És aztán vannak az ezeken túlmenő produkciók. Nagyon jó kis műsor alakult idén ki. Élveztem. Most mondom, még egy nap hátravan, az boríthatja a bilit.

Szombat éjszakára aztán csak kicsit színezte a zsűri eredeti rangsorát az utolsó két előadás.

Nagyon leegyszerűsítve tulajdonképpen négy produkció kapott díjat. Mindenekelőtt a Játékszín Életrevalók előadásában szereplő Zsurzs Katié lett a Hyppolit, vagyis az Életmű díj.

Ez az előadás lett a legjobb nagyszínpadi produkció, a Dottore-díj tujadonosa, rendezője, Horgas Ádám lett a fesztivál legjobb rendezője. A legjobb kamaraszínpadi előadás címét a Varsói Melódia nyerte, s vele Tompos Kátya pedig a legjobb női alakításért járó Colombina–díjat. A legjobb díszletért Horesnyi Balázst, a legjobb férfi alakításért pedig Kőszegi Ákost, A király beszéde tervezőjét és színészét jutalmazta a zsűri. A legjobb női epizódszerepért Ullmann Mónikát és partnerét a Táncórákban, Józan Lászlót díjazták. A versenyprogramban a Szabadtéri Színpadon szereplő Menopauza  lett a legjobb zenés szabadtéri előadás, Papp Janó pedig a legjobb díszletért járó díjat kapta. 

Illyés Ákos, a Limerick Bajnokság szervezője szerkesztőségünknek elárulta:

Boldogan mondhatom el mindenkinek, hogy ez idén az 5. Nyírségi Limerick Bajnokság. Aki esetleg nem tudná, mindig úgy történik, hogy a Kelet-Magyarország és a Vörös Postakocsi pályázatot hirdet, amire bárki, akinek kedve szottyan, egy 5 soros limerick-vel nevezhet. Ezeket a limerickeket kapjuk mi meg, és versenyeztetjük egy úgynevezett balkáni show keretein belül.

Bokáig katarzisban tér majd haza a közönség – ígérte a Limerick Bajnokság szervezője.

Végül a The Biebers együttes éléről Puskás Peti, aki az esti koncert előtt beszélt a zenekar életérzéséről. 

Én azt mondanám, hogy egy melankolikus veretés a Biebers, amikor szomorúan bulizol. Szerintem ez a Biebers, és az én Hattyú halálom, ahogy a végén annyira kimerülök, hogy gyakorlatilag alig bírok már lemenni a színpadról, inkább lehúznak a többiek. De ez a király benne, hogy van az az egy óra, vagy másfél, amikor felmész, és elveszítheted az eszed.

– tette hozzá Puskás Péter, a The Biebers énekes-gitárosa.

Kapcsolódó galéria

VIDOR Fesztivál zárónap