7 ezer kilogramm almát kaptak a gyermekek

7 ezer kilogramm almát kaptak a gyermekek
Fotó: Szarka Lajos

7 ezer kilogramm almát kaptak a megyében állami gondoskodásban élő gyermekek. A felajánlás a jótékonysági szabolcsi almanapon szedett gyümölcsből érkezett, emellett pedig az intézmény udvarán egy almafát is elültettek az átadót követően.

Őszköszöntő Jótékonysági Szabolcsi Almanapot tartottak Nagykállóban október elején, melyen mintegy 7000 kilogramm almát szedtek le a megyei közéleti személyiségek. A gyümölcsöt állami gondoskodásban élő gyermekeknek ajánlották fel, melyet pénteken reggel adtak át a nyírszőlősi befogadó otthonban.

„Nemrégiben kerítettünk sort a III. Őszköszöntő Jótékonysági Szabolcsi Almanapra, ahol a megyei közéleti személyiségek 7 ezer kilogramm almát szedtek a Nagykállói-Tész területén. Ezt kettős céllal tettük, egyrészt, hogy népszerűsítsük az almafogyasztást, másrészt, hogy amit leszedünk, az a megyei gyermekotthonokba jusson el, állami gondoskodásban lévő gyermekek részére. Azt gondoljuk, hogy ezzel sikerül hozzájárulnunk az egészséges felnőtté válásukhoz” – mondta el Román István kormánymegbízott.

Az almából minden állami gondozotthoz jut majd, azonban nemcsak nyersen ehetik a gyerekek, sőt, különböző közös foglalkozásoknak a témája is lehet majd az alma. Erről már Patakiné Sebestyén Anett, az SZGYF Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat területi igazgatója beszélt az átadót követően.

„Ez az alma a főigazgatóságon keresztül érkezett hozzánk, ezt nyersen is fogjuk fogyasztani, illetve a gyerekekkel minőségi időt együtt töltve kompótot fogunk belőle készíteni, és be is rakjuk az almát. A gyümölcsöt a befogadó otthonunk mellett a Mátészalkai Gyermekotthon is kapta, ezt a főigazgatóság majd oda is továbbszállítja.”

Az átadó végén a résztvevők egy almafát is elültettek az intézmény udvarán, ezzel is felhívva a figyelmet az almafogyasztás egészséges hatásaira.

Kapcsolódó galéria

Alma adomány 20211015