50 éves jubileumát ünnepelte a Krúdy Gyula Gimnázium – Jelenlegi és volt diákok léptek fel

50 éves jubileumát ünnepelte a Krúdy Gyula Gimnázium – Jelenlegi és volt diákok léptek fel

Idén ünnepli 50 éves fennállását a Krúdy Gyula Gimnázium. Hétvégén az iskola gálaestet szervezett a Nyíregyházi Egyetemen, ahol jelenlegi és régi diákok léptek színpadra, így megemlékezve az elmúlt 50 évről.

A jubileum önmagában is mindig egy szép dolog, hiszen azt mutatja, hogy egy intézmény fontos, szükséges feladatot lát el.

Dr. Kovács Ferenc, Nyíregyháza polgármestere nyitotta meg a Krúdy Gyula Gimnázium jubileumi gáláját. Ötven éves születésnapját ünnepelte az intézmény, hiszen 1969. szeptember 1-jén nyitotta meg kapuit először, azóta pedig folyamatosan növekszik színvonala.

Minden intézmény életében az ötvenedik évforduló az első kerek évforduló, amit ünnepelni lehet. Ebben a városban a Krúdy olyan kiemelkedő helyet ért el az utóbbi időben a különböző eredményeivel, hogy mindenképpen úgy gondoltuk, hogy egy nagyobb szabású rendezvénysorozattal ünnepeljük ezt az évfordulót. Az elmúlt héten nem csak tanulmányi versenyeket szerveztünk a diákoknak, hanem volt krúdysok és külsős előadók segítségével idéztük fel az elmúlt 50 évet.

– mondta el Chriszt Gyula, a Krúdy Gyula Gimnázium igazgatója.

A gálán jelenlegi és volt diákok léptek színpadra, többek között Bakos-Kiss Gábor, aki jelenleg a Nemzeti Színház színésze.

A legmelegebb lelkületű város Magyarországon Nyíregyháza. Ide mindig jó hazajönni és bármelyik ismerősöm ellátogat a városba, azt érzi, hogy itt itthon van. Ez egy fantasztikus dolog. A város rengeteget fejlődött. Ha a saját szakterületemet nézem, itt a felújított Szabadtéri Színpad, vagy mondhatom a felújított Bencs Villát, amelynek  az átadóján ott lehettem és láthatom, hogy milyen fantasztikus dolgok történnek kulturális területen is. De mondhatom a Nyíregyházi Egyetemet és Sóstót is. Ezek a dolgok mind azt mutatják, hogy ez egy dinamikusan fejlődő város , jó itt lakni Nyíregyházán és ennek a városnak van egy csodálatos gimnáziuma, amit úgy hívnak, hogy Krúdy Gyula Gimnázium.

– mondta el Bakos-Kiss Gábor, a Nemzeti Színház színésze.

A Nyíregyházi Egyetemen teljesen megtelt a díszterem, közel ezren voltak a rendezvényen.