Nem kaptak fizetést, összetörték a napelemeket
A Nyíregyházi Járási Ügyészség vádat emelt azzal a két férfivel szemben akik, amikor megtudták, hogy aznap nem kaptak fizetést, kalapáccsal rontottak a napelemeknek.
Tovább olvasomBöngésszen a(z) Hírek bejegyzései között !
A Nyíregyházi Járási Ügyészség vádat emelt azzal a két férfivel szemben akik, amikor megtudták, hogy aznap nem kaptak fizetést, kalapáccsal rontottak a napelemeknek.
Tovább olvasom
Nyolc szakmát tanuló diáknak a szokásosnál is szebb lesz az idei karácsonya, ugyanis kiváló tanulmányi eredményükért – a Szabolcsi Ferenc Emlékére a Wesselényis Szakképzésért Alapítvány kuratóriumának döntése értelmében – ösztöndíjat vehettek át.
Tovább olvasom
A város több pontján lehetett részt venni a jótékonysági tekerésen.
Tovább olvasom
Több nyíregyházi polgárőr kapott pénteken áldozatos munkájáért elismerést.
Tovább olvasom
Lakástűzhöz riasztották a tűzoltókat csütörtök este.
Tovább olvasom
Együttműködési megállapodást kötött a Rotary Club Nyíregyháza és a Jósa András Múzeum. Az egyezség aláírása pénteken délelőtt történt a múzeumban, Nyíregyházán. A két félnek már korábban is voltak közös projektjeik. Most pedig még szorosabbá fűzték az eddigi kapcsolatot. Ennek keretein belül a Rotary ráadásul könyvadománnyal is támogatja a múzeum telefonfülkés könyvakcióját.
Tovább olvasom
December 24-e és 26-a között a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Oktatókórház valamennyi tagkórházában ügyeleti rend szerint dolgoznak a gyógyító osztályokon. A szakrendelések ezeken a napokon szünetelnek, de a sürgősségi betegellátás változatlanul működni fog.
Tovább olvasom
Átadták Örökösföld legújabb parkolóját. A Fazekas János tér 15. szám előtt található, 40 férőhelyes és az önkormányzat teljesen saját erőből építette. A munkálatokat késő ősszel kezdték el, most pedig már használhatják az itt élők, vagy a közeli oktatási intézménybe érkezők. A parkolót a város polgármestere adta át, aki azt mondta ebben az évben számos olyan beruhását valósítottak meg önerőből, ami a városlakók életminőségét javítja.
Tovább olvasom
A Nyíregyházi Móra Ferenc Általános Iskola pénteken nagyszabású karácsonyi ünnepséggel zárta 40., jubileumi évét. A diákok szavalatokkal, énekekkel és táncokkal léptek fel. Az intézmény decemberi programjai is az adventi készülődés jegyében teltek, koncertekkel és gyertyagyújtásokkal gazdagítva a diákok mindennapjait. Bajnay Kornél igazgató meghatottan méltatta a diákok, pedagógusok és szülők áldozatos munkáját.
Tovább olvasom
A ROADPOL éves ellenőrzési terve alapján a rendőrség december 16-a és 20-a között Magyarország egész területén közúti ellenőrzéseket végzett, amelyek során a járművezetők ittas és bódult állapotát vizsgálták.
Tovább olvasom
Furkóné Szabó Marianna, a Nyíregyházi Turisztikai Nonprofit Kft. ügyvezetője Kőrösi Csoma Sándor-díjat kapott a város turizmusának fejlesztése terén végzett kiemelkedő szakmai munkájáért. A turizmus legmagasabb állami kitüntetését elhivatott városmarketing tevékenységével érdemelte ki, amely jelentősen növelte Nyíregyháza turisztikai vonzerejét. Az elismerést Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter adta át Budapesten, december 4-én ünnepélyes keretek között.
Tovább olvasom
24 hallgató kapott ösztöndíjat a Rászoruló Hallgatókért Közalapítvány pályázatán keresztül, melyet minden félévre meghirdetnek. A támogatás, ahogy minden alkalommal, most is önkormányzati forrásból valósult meg, a hallgatók csütörtök délután vehették át ajándékkal párosított borítékaikat a városháza Bencs termében.
Tovább olvasom
Nagy összegű adományt adott át a Nyíregyházi SZC Széchenyi István Technikum és Kollégium diákönkormányzata a Nyíregyházi Jósa András Oktatókórház Gyermekrehabilitációs Osztályának!
Tovább olvasom
Réthy Pál, a Belügyminisztérium közfoglalkoztatási helyettes államtitkára díjakat adott át a Start Plusz közfoglalkoztatási programok megvalósítása során kiemelkedő szakmai munkát végzett települések és példaértékű munkát végző közfoglalkoztatók részére. A program díjazottjai között ott van a NYÍRERDŐ Nyírségi Erdészeti Zrt. is. Az elismerést Hidas Tibor vezérigazgató vette át.
Tovább olvasom
Meghosszabodott az a szakasz a Vécsey utcán, ahol tiltják megállást.
Tovább olvasom
Záportározó tartályokat helyeznek a földbe a Kossuth utcán, a Dohány utcai kereszteződésnél.
Tovább olvasom
Egy helyi járatú busznak ütközött egy külföldi rendszámú autó csütörtök reggel a Debreceni úti felüljárón.
Tovább olvasom
Az egész napos családi program a Jégvilág Interaktív bemutatóban és az Állatpark több helyszínén várja a kicsiket és nagyokat.
Tovább olvasom
Az E-misszió Egyesület idén is várja mindazokat, akik a karácsonyi készülődést megosztanák a nyíregyházi Sóstói-erdő madaraival. A közös madárkalács-készítés és madárgyűrűzés helyszíne és ideje: Erdei Tornapálya, 2024. december 21. szombat, 9:30-tól 12:30 óráig.
Tovább olvasom
Természetesnek vesszük, ha megnyitjuk a csapot, folyik belőle a tiszta, egészséges ivóvíz és a szennyvizeink elvezetése miatt sem kell aggódnunk. De vajon milyen éve volt a folyamatok mögött lévő, a rendszereket működtető cégnek? Könnyű Zsolt, a NYÍRSÉGVÍZ Zrt. vezérigazgatója tekintett vissza a 2024-es évre, mely a korábbiakhoz képest kiszámíthatóbbnak bizonyult.
Tovább olvasom
A Mathias Corvinus Collegium nyíregyházi központja 2024-ben sikeres évet zár, tovább bővítve tehetséggondozó programjait. Újdonságként egyetemisták számára indítottak programot a helyi hallgatók fejlődésének támogatására. Emellett több mint 25 ingyenes, nyilvános eseményt szerveztek, melyek egyre népszerűbbek a város lakói körében. A háttérmunkáról Vargáné dr. Bosnyák Ildikó tájékoztatta a Nyíregyházi Televíziót.
Tovább olvasom
A Nyíregyházi Állatpark 2024-ben minden eddigi rekordot megdöntött. Több mint 650 ezer látogatót fogadott, ezzel 28 éves fennállásának legsikeresebb évét zárta. Az év legnagyobb attrakciója a májusban megnyílt Jégvilág Interaktív Állatbemutató volt, amely a sarkköri állatok életébe enged bepillantást, világszínvonalú technológiával. Emellett a parkban idén több száz állat született, a Jégvilág első újszülöttjei a leopárdcápák voltak.
Tovább olvasom