Jó forma, jó játék, sok pont - simán nyert az NB-II-ben a NYÍKSE
Jól sikerült a rajt a kosarasok számára.
Tovább olvasomBöngésszen a(z) Hírek bejegyzései között !
Jól sikerült a rajt a kosarasok számára.
Tovább olvasom
Az állatkertek szerepe napjainkban megváltozott, míg régen csupán a látogatók szórakoztatása volt a cél, mára már fontos feladatuk van a fajmegőrzésben.
Tovább olvasom
Nyíregyháza, a katonaváros címmel nyílt kiállítás ma délelőtt a Magyar Honvédség 2. vitéz Vattay Antal Területvédelmi Ezred gondozásában.
Tovább olvasom
Néhány nap alatt több százan jelentkeztek a nyíregyházi Állatbarát Alapítvány ivartalanítási akciójára. A szervezet erre a programra közel 10 millió forintot nyert tavaly az Agrárminisztérium pályázatán, a rendelkezésre álló összegből 285 kutyát tudnak ivartalanítani.
Tovább olvasom
Hétfő reggel fél nyolckor a 338-as számú nyugati elkerülő úton egy kishaszonjármű lesodródott az útról és az árokba borult.
Tovább olvasom
Hétfő délelőtt a Kossuth utca 67. szám előtt balesetveszélyes fát kellett kivágni.
Tovább olvasom
Átadták az idei Mészöly-díjat. Mészöly Miklós szülőhelyén, Szekszárdon Csabai László vehette át a díjat A vidék lelke című kötetéért. Az írót Szkárosi Endre laudálta.
Tovább olvasom
Dinamikus fejlődésen ment keresztül a Continental nyíregyházi gyára az elmúlt években. A siker egyik fontos összetevője a városvezetéssel való kiváló együttműködés volt. A cég célja 2020-ban a minőségi gyártás, a költséghatékonyság és az emberi kapcsolatok további fejlesztése.
Tovább olvasom
A baleset hétfőn a koradélutáni órákban történt a 41-es főút bevezető szakaszán.
Tovább olvasom
A Jósa András Múzeum Irodalmi Gyűjteményének 19. századi kincseiből nyílik kiállítás január 23-án, a Magyar Kultúra Napja tiszteletére.
Tovább olvasom
A téli szabadidősportok Magyarországon is nagy népszerűségnek örvendenek, és ez alól a korcsolyázás sem kivétel. A mesterséges jégpályákkal szemben sokan a természetes felületeket részesítik előnyben, ennek azonban komoly veszélyei is lehetnek.
Tovább olvasom
Tartós, sűrű köd miatt elsőfokú figyelmeztetést adott ki hétfőre Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves, Nógrád és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyére az Országos Meteorológiai Szolgálat.
Tovább olvasom
Megjavították az egyéni csúcsokat is.
Tovább olvasom
A Honvéd volt a Nyíregyháza ellenfele.
Tovább olvasom
Több fiatal is pályára lépett a Szpariban.
Tovább olvasom
Fantasztikus volt a hangulat szombat este a Nyíregyházi Városi Jégpályán.
Tovább olvasom
A magyar kultúra napja alkalmából rendezett ünnepséget szombaton a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés Nyíregyházán, a megyeháza előtt.
Tovább olvasom
Friss hírek a belvárosból Bordás Béla városgondnoktól!
Tovább olvasom
Ügyességi csapatversenyt szervez a Nyíregyházi Spotcentrum a Városi Jégpályára. Jelentkezési határidő 2020. február 10.
Tovább olvasom
Felnőtteknek is számos képzést kínál a Nyíregyházi Szakképzési Centrum. A februárban induló ingyenes képzésekre 2020. január 31-ig lehet jelentkezni.
Tovább olvasom
Sorra nyerik a versenyeket a Marso Tenisz Centrum fiatal tehetségei. Biztosan állíthatjuk, hogy Nyíregyházán nagyon sok a tehetséges sportoló gyermek.
Tovább olvasom
Elkezdődött a mérési időszak az iskolákban, így a tanév végére pontos képet kapnak majd a pedagógusok, a szülők és a döntéshozók a diákok fittségi állapotáról, és amennyiben szükséges, a tanulók személyre szabottan kaphatnak útmutatást fizikai és fittségi állapotuk javításának érdekében.
Tovább olvasom
2020-ban február 22-én és 23-án szervezik meg a Sóstói Múzeumfaluban, a III. Nyírségi Disznótoros Fesztivált és XIX. Nemzetközi Böllérversenyt. Tavaly is nagy népszerűségnek örvendett a rendezvény.
Tovább olvasom
Ünnepelt a Spartacus Torna Club.
Tovább olvasom