Böngésszen a(z) Helyi hírek bejegyzései között !
Kortárssegítő Dzsembori elnevezéssel közösségi rendezvényt szervezett a Nyíregyházi Család- és Gyermekjóléti Központ. A program célja, hogy kötetlen, közösségi formában mutassa be a kortárssegítő fiatalok munkáját, amelyet az iskolai szociális segítők mentorálásával végeznek. A rendezvény közösségi alkalomként kínált lehetőséget játékokra, beszélgetésekre, illetve kapcsolatépítésre is az Erdei Tornapályán.
Tovább olvasom
A Diák-polgármesteri Iroda soha nem látott nyári programsorozattal készül a fiatalok számára. Csütörtök délután sajtótájékoztató keretében ismertették a helyi és nemzetközi eseményeket a Mustárházban. A nyíregyházi fiatalok a különböző Erasmus+ részvételi projektekről, nemzetközi ifjúsági cserékről, testvérvárosi programokról is beszámoltak, valamint saját szervezésű közösségi rendezvényt is tartanak, továbbá idén sem marad el az iroda nyílt napja.
Tovább olvasom
Ismét virágba borul Nyíregyháza. Ahogy a tavaszi hagymások elköszöntek, a múlt héten megkezdődött a talaj-előkészítés és a több mint 40 ezer tő egynyári dísznövény kiültetése Nyíregyházán. Idén nemcsak a már jól ismert virágfajtákkal találkozhat a lakosság, hanem igazi növényritkaságokkal is készül a NYÍRVV Nonprofit Kft., hogy még színesebbé varázsolják a várost.
Tovább olvasom
A szakemberek szerint idén is komoly kihívást jelenthet az aszályos időszak. Bár az elmúlt napokban tapasztalt májusi eső enyhített a helyzeten, a vízügyi igazgatóság már hónapok óta fokozott készültségben dolgozik. A cél, hogy minél több vizet tudjanak visszatartani az országban, és ezzel enyhíteni a kiszáradó területek problémáit. A „Vizet a tájba” programban a gazdálkodók is fontos szerepet vállalnak.
Tovább olvasom
A digitalizáció legújabb trendjeit, azonnal bevezethető technológiákat és valódi kkv-barát megoldásokat ismertették szerdán a T.É.R. Központban, melyet a PRIMOM Alapítvány a Blockchain Magyarország Egyesülettel közösen szervezett. A szakmai nap célja az volt, hogy előadók gyakorlati példákon keresztül mutassák be, hogyan válhat a digitalizáció a vállalkozások fejlődésének motorjává.
Tovább olvasom