Kulcsszó: michelin

Sorozatos félrevezetések a közösségi médiában – és a tények

Az ellenzéki képviselők által a közösségi médiában megjelentetett posztok egyike a november 30-i közgyűlésen is téma volt. Dr. Podlovics Roland kért szót a Modern Városok Program nyíregyházi megvalósulását szerinte elferdítő bejegyzés miatt.

Minden, amit az első, cserélhető akkumulátoros elektromos kerékpárról tudni kell!

A Michelin Hungária Kft. társadalmi felelősségvállalás programjának keretében két darab elektromos kerékpárt adományozott Nyíregyháza város önkormányzatának.

Városi cégeink