Itthon zavartalanul működik a tűzifaprogram annak ellenére, hogy soha nem látott mértékű igény jelentkezett a hatósági áras tűzifára – közölte az agrárminiszter. Nagy István azt is mondta: az óriási kereslet miatt átcsoportosítják az embereket és a gépeket, hogy növelni tudják a fakitermelés intenzitását. Hangsúlyozta, hogy mindenki hozzá fog jutni az igényelt mennyiségű hatósági áras tűzifához – számolt be róla az M1 Híradó.
Speciális markolóval pakolják a tűzifát a vasúti kocsiról a rönkszállító teherautóra. Több vagonnyi tüzelni valót hoztak hétfőn a Soroksári úti vasúti rendező pályaudvarra.
A rönkszállítóról pedig az árusítóhelyre rakodják le a fát, amit aztán méretre vágnak. A Pilisi Parkerdőből hozott fákat a budapestieknek, illetve a környékbelieknek adják el. A szeptemberben indult tűzifa program eddig eltelt ideje alatt soha nem tapasztalt igény mutatkozik országszerte a lakosság részéről a maximált áras tűzifára.
„Nagyságrendekkel magasabb az az igény, mint amit egy normál fűtési szezonban az emberek igénybe szoktak venni” – mondta Nagy István agrárminiszter.
A miniszter azt mondta, minden erdőgazdaság erejét megfeszítve azon dolgozik, hogy teljesítse az elvárásokat.
Minden nap 3200 favágó több mint 800 brigádban termeli ki a fát. Az óriási kereslet miatt átcsoportosítják a munkásokat és a gépeket olyan helyekre, ahol lassabban megy a fakitermelés. Nagy István szerint így mindenki hozzá fog jutni az igényelt mennyiségű hatósági áras tűzifához.
„Aki csak a tűzifára van berendezkedve, csak ezzel tudja megoldani a fűtését, azoknak az igényét előre vesszük. Akinek már van tartaléka, aki majd jövőre akarja felhasználni, attól pedig egy kicsi türelmet kérünk, hiszen a kitermelés folyamatosan zajlik, az átcsoportosítása a faanyagnak folyamatosan zajlik. Mindenki meg fogja kapni a maga fáját, mindenki garantáltan a hatósági áron fogja megkapni a tűziáfáját, akkor is, hogyha a mai napon kapja meg, akkor is hogyha honapután fogja megkapni, vagy akár az év végével” – fogalmazott Nagy István.
Az igényeket személyesen az erdőgazdaságok több mint 150 értékesítési pontján, valamint telefonon és e-mailben lehet bejelenteni.
Háztartásonként legfeljebb 10 köbméter fa vásárolható hatósági áron.
100 ezer köbméter fát tud biztosítani évente a Pilisi Parkerdő a lakosságnak. Az erdészet vezetője hangsúlyozta, hogy folyamatosan szolgálják ki a családokat, és megnyugtatott mindenkit, hogy nekik is lesz elegendő tüzelnivaló fájuk. Elsőként azoknak az igényeit elégítik ki, akik még nem szerezték be a téli fűteni valót.
„Mi is növeltük a fakitermelési kapacitásainkat, ugyanakkor mindenkit szeretnék megnyugtatni, hogy úgy termeljük továbbra is a fát, olyan fenntartható módon, hogy az erdőnek sem a klímavédelmi,sem a természetvédelmi, sem az ökoturisztikai céljai, feladatai nem sérülnek” – mondta el Reinitz Gábor, a Pilis Parkerdő Zrt. igazgatója.
Az energiaválság miatt elindított hatósági áras tűzifa program mellett a kormány idén is biztosít ingyenesen is tűzifát a kistelepülésen élő rászorulóknak.
A 2011-ben indult szociális tüzelőanyag programra a kormány idén 5 milliárd forintot fordít. A pályázatra csaknem 2400 települési önkormányzat nyújtott be érvényes támogatási igényt, ezzel várhatóan 180-190 ezer család kap a téli tüzelőjéhez segítséget.
Forrás: hirado.hu